Fotó: MTI/EPA/Pool/AP/Tatan Syuflana
Hirdetés

Jun Szok Jol a Délkelet-ázsiai Országok Szövetségét (ASEAN) alkotó országok állam- és kormányfőinek csúcstalálkozóján elhangzott figyelmeztetését a dél-koreai elnöki iroda tolmácsolta.

A nap folyamán később, az ASEAN tagországainak képviselői, valamint Kisida Fumio japán és Li Csiang kínai miniszterelnök részvételével tartott megbeszélésen Jun azt mondta, Szöul közösen dolgozik Tokióval és Pekinggel azon, hogy a három ország 2019-ben megszakadt megbeszélései újrakezdődjenek.

A tárgyalások a Japán háborús múltjával kapcsolatos ügyek, a többi között a Dél-Korea által követelt háborús jóvátétel miatt szakadtak meg.

A dél-koreai elnök egyúttal aláhúzta: le kell állítani Észak-Korea minden illegális tevékenységét, mellyel nukleáris fejlesztéseit és rakétaprogramját finanszírozza, a többi között Phenjan azon gyakorlatát, hogy voltaképpen rabszolgának küld külföldre észak-koreai munkásokat, majd fizetésüket szintén ezen programokra fordítja.

Korábban írtuk

Észak-Koreának ENSZ-határozatok tiltják a ballisztikus rakéták fejlesztését, amelyek típustól függően akár nukleáris robbanófejek célba juttatására is képesek lehetnek. A phenjani vezetés súlyos nemzetközi szankciók hatálya alatt áll nukleáris programja miatt.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) továbbá egy 2017-ben elfogadott határozatban kötelezi a szervezet tagországait az összes észak-koreai munkás kitoloncolására. Bár a határozatot Kína is megszavazta, a koronavírus-járvány előtt becslések szerint 100 ezer észak-koreai dolgozott Kínában, évente több mint 500 millió dollárt (179 milliárd forint) küldve haza.

A múlt héten a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója, John Kirby azt mondta, amerikai információk szerint Oroszország és Észak-Korea között egyre intenzívebbek a fegyverkereskedelmi tárgyalások.

Phenjan és Moszkva tagadja a két ország közötti fegyverkereskedelemről szóló állításokat, Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter azonban a hét elején tett nyilatkozatában nem zárta ki egy orosz-észak-koreai közös hadgyakorlat lehetőségét.