Fotó: MTI/AP/Szputnyik/Kreml pool/Mihail Klimentyev
Hirdetés

A két vezető kedvezően értékelte a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) és tíz másik, a szervezetben tagsággal nem rendelkező állam – közöttük Oroszország – alkotta OPEC+ keretében folyó közös munkát, amelynek célja a nemzetközi kőolajpiac stabilitásának a biztosítása – közölte a Kreml.

A telefonbeszélgetést a szaúdi fél kezdeményezte.

A két vezető megvitatta a kétoldalú – így a gazdasági-kereskedelmi – együttműködést is, és készségüket fejezték ki az Oroszország és Szaúd-Arábia közötti kapcsolatok további fejlesztésére.

Putyin és Mohamed bin Szalmán nemzetközi kérdésekről, így az ukrajnai és jemeni helyzetről is tárgyalt – közölte a Kreml.

Korábban írtuk