Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Orosz elnöki sajtószolgálat/Szergej Fagyejcsev
Valerij Geraszimov, az orosz hadsereg vezérkari főnöke, Vlagyimir Putyin orosz elnök és Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter (b-j) az orosz védelmi minisztérium kibővített vezetői kollégiumának tanácskozása után a moszkvai minisztériumban 2022. december 21-én, az ukrajnai háború alatt.
Hirdetés

Az orosz közszolgálati televízióban sugárzott interjúban Putyin kijelentette: „Minden a geopolitikai ellenfeleink politikáján alapul, akik meg akarják osztani Oroszországot, a történelmi Oroszországot”.

„Oszd meg, és uralkodj. Mindig erre törekedtek, most is ezt próbálják tenni, de a mi célunk más: az orosz nép egyesítése” – jelentette ki Putyin.

Putyin szerint „jó irányba halad” az orosz hadsereg.

„Nemzeti érdekeinket, állampolgáraink érdekeit és a népünket védelmezzük” – mondta egy nappal azután, hogy 11. hónapjába lépett az ukrajnai orosz invázió.

Az orosz elnök ismételten bírálta Kijevet és nyugati szövetségeseit, akik „elutasítják a tárgyalásokat”. Ő viszont – mint mondta – „kész tárgyalni a folyamat valamennyi résztvevőjével az elfogadható eredmények érdekében”.

„Mindig is arra törekedtünk, hogy minden nézetkülönbséget békés eszközökkel oldjunk meg, tárgyalások útján” – tette hozzá.

Az amerikai Patriot rakétavédelmi rendszer Ukrajnába történő szállításával – amelyről Volodimir Zelenszkij ukrán elnök washingtoni látogatásán született megállapodás – kapcsolatos kérdésre válaszolva az orosz elnök kijelentette, hogy „száz százalékban” bizonyos abban, hogy az orosz erők megsemmisítik az ukrán hadsereg által amerikai szövetségesétől hónapok óta kért fegyverzetet.

„Moszkva és Minszk, a két közeli szövetséges kapcsolataitól senkinek sem kell tartania, nem valaki ellen irányulnak, hanem a közös érdekeket szolgálják” – mondta vasárnap szintén az orosz állami televízióban vasárnap Dmitrij Peszkov, Putyin szóvivője arra reagálva, hogy Berlinben aggodalmuknak adtak hangok Putyin elnök december 19-i minszki látogatása kapcsán.

Putyin a tárgyalások utáni sajtótájékoztatón azt mondta, hogy „az orosz-fehérorosz gazdasági, kulturális, humanitárius, biztonsági és védelmi kapcsolatokat vitatták meg”.

Korábban írtuk