Fotó: MTI/AP/Libkos
Gazdátlan kecskék ácsorognak az orosz erőkkel vívott harcokban lakhatatlanná vált épületek egyikében a frontvonalnál, a délkelet-ukrajnai Zaporizzsja térségében
Hirdetés

Anatolij Kurjev elmondta, a becsapódás során egy oktatási intézmény, egy bolt és egy emeletes épület rongálódott meg.

Az északkeleti Szumi körzetéből szintén orosz rakétatámadást jelentettek, a helyi hatóságok szerint a támadásban egy ember életét vesztette.

Az Ukrinform ukrán hírügynökség jelentése szerint az utóbbi 24 órában támadás érte Herszon és Harkiv megyét is, többen megsebesültek és anyagi károk is keletkeztek, pontos számokat azonban nem közölt.

Az ukrajnai hadsereg szombaton bejelentette, támadást intézett a Herszon megyét a Krím félszigettel összekötő, orosz ellenőrzés alatt álló csongari híd ellen, valamint sikeresen nyomult előre a kelet-ukrajnai Bahmut térségében.

Korábban írtuk

Hanna Maljar védelmi miniszterhelyettes Telegramon azt közölte, az ukrán hadsereg „lassan, de biztosan” halad előre a déli régióban, Melitopol és Bergyanszk városa felé.

Vlagyimir Putyin orosz elnök szombat este újságíróknak mindazonáltal azt állította, a frontokon „nincsenek jelentős változások”.

„Az ellenséget megállították, mindenütt visszaverték” – fogalmazott az orosz elnök Szentpéterváron, ahol az Oroszország-Afrika-csúcstalálkozó második napján tartott plenáris ülésén vett részt.

Az ülést követő sajtótájékoztatón méltatta az afrikai béketervet, melynek azonban, mint mondta, vannak „nehéz, illetve megvalósíthatatlan részei is”. A tűzszünettel kapcsolatban Putyin kiemelte, az orosz fél nem foglalkozhat a fegyvernyugvással, „míg támadás alatt van”.