Utasregisztrációs rendszer felállítására tett javaslatot szerdán az Európai Bizottság, amelynek értelmében kizárólag vízummal vagy előzetes elektronikus beutazási engedéllyel (ETIAS) léphetnének be harmadik országbeli állampolgárok az Európai Unió területére.

Az Egyesült Államok által 2009-ben bevezetett elektronikus utasregisztrációs rendszerhez (ESTA) hasonlóan az ETIAS-on keresztül benyújtott kérelmek elbírálása is díjköteles lenne, a brüsszeli testület által bemutatott tervezet szerint ez 5 euróba kerülne 18 éves kor felett, alatta ingyenes lenne.

A javaslat szerint az engedély – amelynek kérelmezése mindössze tíz percet venne igénybe, és amihez csupán érvényes úti okmányra lesz szükség – ötéves időszakra és többszöri beutazásra lenne érvényes.

Regisztrációra azoknak a harmadik országbeli állampolgároknak lenne szükségük, akik vízummentesen utazhatnak be a schengeni övezet tagállamaiba. Kivételt jelentenének azonban az unió egységes belső piacához hozzáférő országok polgárai.

A brüsszeli testület tájékoztatása szerint a rendszer keretében gyűjtött információk a vízummentes utazók biztonsági ellenőrzéseinek megerősítését szolgálják. Ez elősegíti az unió külső határainak hatékonyabb igazgatását és a belső biztonság javítását, ugyanakkor megkönnyíti a jogszerű beutazást a schengeni határokon keresztül.

Az automatizált rendszer – az alapvető jogok és a személyes adatok védelmének maradéktalan tiszteletben tartása mellett – előzetes ellenőrzéseket fog végezni annak eldöntése érdekében, hogy kiadják vagy elutasítsák-e az Európai Unióba való beutazási engedélyt. Ennek eredményeképpen az utasok megbízható korai tájékoztatást kaphatnak majd, így lényegesen csökkeni fog azon esetek száma, amikor a határon megtagadják valakitől a belépést.

„Határaink biztosítása és polgáraink védelme prioritást jelent számunkra. Az ETIAS lehetővé teszi a vízummentes kérelmezők adatainak keresztellenőrzését a többi rendszerünkkel. Az ETIAS ugyanakkor egyszerű, gyors, olcsó és eredményes eszköz lesz” – jelentette ki sajtótájékoztatóján Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke.

Dimitrisz Avramopulosz migrációs ügyekért felelős uniós biztos azon véleményének adott hangot, hogy a rendszer létrejöttével „helyére kerül a határigazgatásunk hiányzó láncszeme, amely kapcsolatot teremt migrációs és biztonsági politikáinkkal, valamint javítja a schengeni térségbe való belépést a vízummentes utasok legalább 95 százaléka számára”. Hozzátette: „Európa nyitottsága így nem válik a biztonság kárára”.

Julian King a bizottság biztonsági unióért felelős tagja pedig úgy vélekedett, hogy az ETIAS „a problémás egyének kiszűrése és beutazásuk megakadályozása révén erősíteni fogjuk Európa belső biztonságát”.

Újságírói kérdésre válaszolva a bizottság illetékes szóvivője elmondta, hogy az ETIAS felállítása mintegy 220 millió euróba kerülne, az éves működési költség pedig 85 millió euró körül lenne, ami azt jelenti, hogy pénzügyi szempontból önfenntartó rendszerrel számolnak, amely fedezni fogja a saját működési költségeit.

MTI