– Az elmúlt napokban a magyarországi Orbán-kormány újabb lépést tett a rossz irány felé. Már a különleges jogrend azonnali alkalmazása is aggasztó jele volt annak, milyen állapotban van a demokrácia az országban. Orbán Viktor kormányfő e heti szavai pedig azzal kapcsolatban, hogy „nem akarnak kevert fajúvá válni”, még inkább túllépnek a határon – írta meg Verhofstadt Roberta Metsolának, az Európai Parlament elnökének címzett levelében.

Hirdetés

Ahogyan arról a Magyar Nemzet is beszámolt, a baloldal napok óta Orbán Viktort támadja, amiért tusványosi beszédében a faj szót használta, amikor úgy fogalmazott: „a Kárpát-medencében mi nem vagyunk kevert fajúak, és nem is akarunk kevert fajúvá válni”. Azóta a baloldal össztűz alá vette az elhangzottakat, pedig a faj szó, valamint az önazonosság védelme szinte az összes jelentős emberi jogi egyezményben megjelenik.

Ez egyértelműen sérti az európai szerződésekben lefektetett normákat és értékeket, és az európai történelem legsötétebb napjaira emlékeztet

– tette hozzá a liberális politikus. Guy Verhofstadt továbbá úgy fogalmazott:

„Az Európai Unió nem engedheti meg, hogy elszaporodjon az ilyen retorika, és nem engedhetjük meg azt sem – különösen a jelenlegi geopolitikai feszültségek közepette –, hogy az ilyen nyíltan rasszista és antidemokratikus programot hirdető vezetők döntsenek az uniós politikáról. Minden rendelkezésünkre álló eszközt be kell vetnünk.”

Korábban írtuk

„Úgy gondoljuk, hogy ez a súlyos pillanat szükségessé teszi az Európai Parlament rendkívüli (plenáris vagy bizottsági) ülését, amelynek célja, hogy az Európai Unió Tanácsa és az Európai Bizottság is vállalja felelősségét a demokrácia védelmében Magyarországon és az egész Európai Unióban” – zárta levelét Guy Verhofstadt.

A teljes cikk elolvasható a Magyar Nemzet oldalán, IDE kattintva!