Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

Az 1971-ben született, fogyatékkal élő gyanúsított 2019-ben szabadult a börtönből, ahova egy kábítószerügy miatt került.

A titkosszolgálatok évek óta megfigyelték, miután korábban kapcsolatban állt egy 2012-ben feloszlatott iszlamista csoporttal. A szabadulása után decemberben azzal hívta fel magára a hatóságok figyelmét, hogy a környezetében azzal dicsekedett, robbanószerkezeteket készít.

A robbanószerkezetet délelőtt fedezték fel a rendőrök a férfinak a kisváros egyik belvárosi lakóépületében található lakásában, ahol házkutatást tartottak, és ahova riasztották a kommandósokat és a tűzszerészeket, miközben a környékbeli két iskolát kiürítették, és az utcákat lezárták.

Nicolas Heitz megyei ügyész is a helyszínre sietett, „tekintettel a talált tárgyakra”. Megerősítette, hogy robbanószerkezetekről van szó. Azt is jelezte, hogy a helyszínen egy férfit őrizetbe vették, és az élettársát is letartóztatták.

Az épületben először a tűzszerészek, majd a kelet-franciaországi Nancy bűnügyi rendőrsége járt el. A hatóságok valamivel dél előtt feloldották a biztonsági intézkedéseket.

A párizsi terrorelhárítási ügyészség délután jelezte, hogy terrorista bűnszövetkezet és terrorcselekménnyel kapcsolatos robbanószerkezetek készítése miatt vizsgálatot indított.