Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq
Hirdetés

Conte hangsúlyozta, hogy az Európai Unió új egyensúlyrendszerének kialakításában nem lehet figyelmen kívül hagyni az EP-választások tagállami eredményeit.

Kijelentette, hogy a következő Európai Bizottságban Olaszország fontos gazdasági portfóliót akar szerezni. Az olasz biztosjelöltek között esélyesként Giancarlo Giorgetti, a Liga politikusa, a miniszterelnöki hivatalt vezető jelenlegi államtitkár indul. Az olaszországi EP-választásokat a Matteo Salvini vezette Liga nyerte a szavazatok több mint 34 százalékával, a másik kormánypárt, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) 17 százalékot kapott.

Az olasz miniszterelnök az Európai Tanács csütörtökön kezdődő, a következő intézményi ciklusra vonatkozó kinevezésekről, valamint az Unió 2019-2024 közötti stratégiai menetrendjéről egyeztető találkozója előtt szólalt fel a római parlament alsó- és felsőháza előtt.

Giuseppe Conte a Rómával szemben tervezett túlzottdeficit-eljárásal kapcsolatban bejelentette, hogy elkészült az olasz kormánynak az Európai Bizottsághoz intézett válaszlevele. A levél „inkább politikai üzenet, mint számok és adatok” halmaza – mondta az olasz kormányfő.

Conte hangsúlyozta, hogy kormánya el akarja kerülni az eljárást, de nem akar lemondani az M5S-Liga kormány gazdaságpolitikai terveiről.

„Olaszország tiszteletben akarja tartani az EU szabályait, de az unió alapító országaként és a kontinens harmadik legnagyobb gazdaságaként ugyanezeknek a szabályoknak az átalakítását szorgalmazza, hogy az unió felkészült legyen a rendszerszintű és globális pénzügyi válságokra, tényleges egyensúlyt biztosítva stabilitás és növekedés között” – jelentette ki Conte. Megjegyezte, hogy az EU korábbi túlzottdeficit-eljárásai sem bizonyultak hatásosnak, és ezekért az európai polgárok fizettek meg, ami az EU hitelességét kérdőjelezte meg.

Határozottabban fogalmazott Matteo Salvini miniszterelnök-helyettes, aki a kormányfő szavaira reagálva kijelentette: korábban „egyes európai kötelezettségeket, direktívákat úgy állítottak össze, hogy egyeseket Berlinben vagy Párizsban segítsenek, a többiek átverésével”.

A Liga vezetője hozzátette, a korábbi EU-politikával „cinkos kormányok, vagy tudatlan és ostoba kormányok” nem léteznek többé. Kifejtette, hogy a Liga szavazói erőt adtak a pártnak az európai választásokon, hogy Brüsszelben változást sürgessen.