„Ma van a béke világnapja, de ahelyett, hogy méltó módon ünnepelnénk, aggodalommal kellett tudomásul vennünk az orosz elnök nyilatkozatát a részleges mozgósításról, és az úgynevezett népszavazásokról, amelyeket Donbászban, Herszonban és Zaporizzsjában rendeznek” – mondta a román miniszterelnök a szerdai kormányülés elején.

Hirdetés

Rámutatott: Románia megőrzi kiegyensúlyozott álláspontját, továbbra is higgadtan, NATO-partnereivel és EU-szövetségeseivel együtt elemzi a helyzet alakulását. Ciuca kifejezte reményét, hogy a konfliktus nem fog eszkalálódni.

Az ENSZ Közgyűlése 1981-ben döntött a béke világnapjának bevezetéséről, amelyet 2002 óta szeptember 21-én tartanak. Erre a napra az ENSZ az egész világra erőszakmentességet és általános tűzszünetet hirdet. A világnapról a hatvan nemzet gyermekei által adományozott pénzérmékből öntött japán ENSZ-békeharang közelében, az ENSZ-főtitkár beszédével és a békeharang megkondításával emlékeznek meg.

Bukarestben szerdán a külföldi békemissziókban elesett román katonák árvái ültetnek egy tölgyet az Ismeretlen Katona emlékművét magában foglaló, I. Károly román királyról elnevezett parkban.

Korábban írtuk