A kormányfő a Mediafax hírügynökség jelentése szerint azt mondta: az Európai Bizottság érdeklődött, hogy Romániának elvileg megvannak -e a vakcinagyártáshoz szükséges kapacitásai. A miniszterelnök erre igennel felelt, és már folynak az egyeztetések a részletekről. Azt nem közölte, hogy melyik oltóanyagról lenne szó, illetve hogy mikor kezdődhet meg a gyártás.

Hirdetés

A jelentés szerint orosz és kínai fejlesztésű oltóanyagok gyártásáról nincs szó.

A vakcinák előállítása feltehetően a hadsereg irányítása alatt álló, bukaresti Cantacuzino kutatóintézetben történne.

Szlovákia kormányfője ugyancsak szombaton arról beszélt: elképzelhető, hogy Szlovákiában is gyártani fogják az orosz fejlesztésű Szputnyik V oltóanyagot. Igor Matovic a szlovák közszolgálati műsorszórónak elmondta, az orosz gyártó azt szeretné, ha azok az országok, amelyek vásárolnak a Szputnyik V-vakcinából, vállalnák azt is, hogy a területükön állítsanak elő az oltóanyagból.

Korábban írtuk

A szlovák kormányfő megjegyezte, hogy tárgyalni akar a Pfizer/BioNTech és a Moderna gyógyszercégek vakcinájának szlovákiai előállításáról is, de egyelőre még nem tudni, hogy ezek a tárgyalások sikerre vezethetnek-e. Ha Szlovákia maga gyárthat koronavírus elleni vakcinát, akkor azt nem tartaná meg csak saját magának, hanem más EU-tagállamoknak is szállítana – tette hozzá Matovic.

A parlamenten kívüli Szlovák Nemzeti Párt (SNS) vezetője, Andrej Danko erre reagálva azt mondta: a kormányfőnek nem lenne szabad „tündérmesékkel” kábítania az embereket a Szputnyik V esetleges szlovákiai gyártásával kapcsolatban. „Bárcsak ez igaz lenne, de Oroszországban senki nem akarja, hogy a vakcinájukat Szlovákiában állítsák elő” – fogalmazott a politikus, hozzátéve, hogy Matovicnak arról kellene tárgyalnia Moszkvával, hogyan tudná Szlovákia importálni az orosz vakcinát.