Fotó: ShutterStock.com/bekulnis (illusztráció)
Hirdetés

A külföldiek abban az esetben utazhatnak át szervezett formában kijelölt folyosón Románia területén, ha erről kétoldalú megegyezés születik az érintett országokkal, miként történt a Magyarországon keresztül hazatérő román állampolgárok esetében – magyarázta a belügyminiszter.

A Romániában tartózkodási, vagy letelepedési engedéllyel rendelkező külföldiek és a román állampolgárok rokonai továbbra is beutazhatnak Romániába.

A bevásárlóközpontokban csak az élelmiszerüzletek, gyógyszertárak, tisztítók, és állateledel kereskedések tarthatnak nyitva, és bezárják a fogorvosi rendelőket, csak a sürgősségi ellátás engedélyezett.

Éjszaka 22 órától reggel 6 óráig részleges kijárási tilalmat vezetnek be, a lakást csak írásban – például munkahelyi igazolvánnyal – igazolt indokkal szabad elhagyni. Nappal sem gyülekezhet közterületen háromnál több ember, csak ha egyazon háztartásban élnek.

A koronavírus-járvány terjedése érdekében a hatóságok azt ajánlják az embereknek, hogy napközben is csak indokolt esetben hagyják el lakásukat, vagyis akkor, ha szakmai tevékenységük, az alapvető árucikkek beszerzése, halaszthatatlan gyógykezelésük, haláleset, esetleg gyermekeik, fogyatékkal élő, vagy idős hozzátartozóik gondozása miatt elkerülhetetlen.

Az otthoni elszigetelésből hatósági engedély nélkül távozókat ezentúl hatósági karanténba helyezik, akik pedig megszöknek a karanténból, azoknál – a büntetőjogi felelősségrevonás mellett – elölről kezdik a vesztegzár 14 napos időszakát.

Romániában szombat délig 367 embernél mutatták ki a koronavírust, 4200-an vannak intézményesített, és több mint 55 ezren otthoni karanténban. A fertőzöttek száma péntek dél óta 59-cel nőtt, ami csaknem duplája az utóbbi napokban 24 óra alatt regisztrált új megbetegedéseknek. 14 COVID-19-es beteget kezelnek intenzív osztályon, 52 fertőzöttet pedig gyógyultnak nyilvánítottak. Romániában eddig nem volt halálos áldozata a kórnak, de Olaszországban már hat, Franciaországban pedig egy Covid-19-ben szenvedő román állampolgár vesztette életét.