Amint a bizottság közölte: így próbálják biztosítani, hogy mindenki, aki az első oltást megkapta, a megfelelő időben kaphassa meg a másodikat is. A módosítást az kényszerítette ki, hogy a Moderna is a vártnál kevesebb oltóanyagot szállított. Így csak február 16. után kapják meg a vakcina első dózisát azok a 65 év alatti személyek, akik a január 30. és február 11. közötti időszakra voltak előjegyezve. A halasztás 66 884 személyt érint. A 65 év fölöttiek az előjegyzett időpontban kapják meg a védőoltást.

Hirdetés

A Hotnews.ro portál közlése szerint pénteken újabb tíz személynél mutatták ki az országban a koronavírus sokkal fertőzőbb, az Egyesült Királyságból származó törzsét. Ezzel 15-re emelkedett a bizonyítottan e vírustörzzsel fertőzöttek száma Romániában, és míg eddig Dél-Romániában észlelték az ilyen eseteket, két új fertőzést Kolozsváron jegyeztek.

A szakemberek aggasztónak tartják, hogy a tíz új esetet 79 személy leleteiből mutatták ki. Ez arra utal, hogy a vírustörzs sokkal nagyobb arányban okozza a romániai megbetegedéseket, mint azt eddig gondolták.

A stratégiai kommunikációs törzs által közölt napi hivatalos adatok azt jelzik, hogy kedd óta ismét nagyobb az új fertőzések és az elhalálozások napi száma, mint a korábbi két hét átlaga volt.

Korábban írtuk

A pénteken délután nyilvánosságra hozott hivatalos adatok szerint az elmúlt 24 órában 2737 új esetet és 91 elhalálozást jegyeztek, míg a napi új esetek átlaga a korábbi két hétben 2614, a napi haláleseteké pedig 76 volt.

Az esetszámok enyhe növekedése egyelőre nem ró többletterhet a kórházakra. Ott továbbra is 8000 alatti COVID-beteget (pénteken 7788-at) ápolnak, akik közül kevesebb mint ezren (pénteken 996-an) szorulnak intenzív terápiás ellátásra.