Hirdetés

A roncsokat a keresési területen belül fedezték fel egy távvezérlésű víz alatti robot segítségével, és jelenleg is vizsgálják – tette hozzá a parti őrség.

A tájékoztatás nem terjedt ki további részletekre, így arról sem írtak, hogy szerintük a Titanhoz köthetők-e a törmelékek. Az ügyben később sajtótájékoztatót tartanak.

David Mearns, a merülőhajón lévő utasok ismerőse, aki maga is merülési szakértő, a BBC brit közszolgálati műsorszolgáltatónak azt mondta, hogy a roncsdarabok között azonosították a Titan egyik talprészét és hátsó borításának egy darabját is.

A Titan vasárnap indult útnak öt emberrel a fedélzetén eredetileg kevesebb mint félnaposra tervezett útjára a Titanic roncsaihoz, mintegy 96 órára elegendő, és feltételezések szerint mostanra elfogyott oxigéntartalékkal.

Korábban írtuk

A turisztikai célokra használt búvárhajón tartózkodott a tulajdonos Oceangate tengeri kutatóvállalat alapítója, egy brit felfedező, egy francia búvár, valamint egy pakisztáni üzletember és fia is.