Amerikai külügyi tisztségviselők szerint Blinken és Lavrov mintegy tíz percig beszélt egymással a G20-as találkozón.

Hirdetés

Egy magas rangú amerikai külügyi tisztségviselő tájékoztatása szerint Blinken a maga részéről három kérdésről beszélt orosz hivatali partnerének: az Egyesült Államok addig fogja támogatni Ukrajnát a fegyveres konfliktusban, amíg csak szükséges ahhoz, hogy vége legyen a háborúnak; Oroszországnak vissza kell vonnia döntését, amellyel felfüggesztette részvételét a nukleáris fegyverekkel kapcsolatos Új START megállapodásban; valamint Moszkvának szabadon kell engednie az orosz őrizetben lévő Paul Whelan amerikai állampolgárt.

Fotó: MTI/AP/Manis Szvarup
Kombókép Szergej Lavrov orosz külügyminiszterről (b) és Anthony Blinken amerikai külügyminiszterről, amint a világ 19 legfejlettebb gazdaságú és vezető feltörekvő országát, valamint az Európai Uniót tömörítő húszas csoport, a G20 külügyminiszteri értekezletére érkeznek Újdelhiben 2023. március 2-án

A névtelenséget kérő amerikai külügyi tisztségviselő a külügyminiszteri találkozóról szólva újságíróknak megerősítette, hogy Blinkennek „ki kellett ábrándítania” Lavrovot minden olyan lehetséges orosz ábrándból, amely szerint Ukrajna Egyesült Államok általi támogatása elbizonytalanodott volna.

Kérdésre válaszolva a külügyi tisztségviselő nem beszélt Lavrov válaszáról, de azt megerősítette, hogy Blinkennek az volt a benyomása, hogy Oroszország viselkedése rövid távon nem fog változni.

Az orosz hírügynökségek beszámolója szerint az orosz külügyminisztérium a találkozóval kapcsolatban csak annyit közölt, hogy Lavrov és Blinken futólag beszélt egymással, hivatalosan nem volt sem tárgyalás, sem találkozó, Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő pedig csak annyit mondott: Blinken kezdeményezett egy megbeszélést.

Az amerikai és az orosz külügyminiszternek ez volt az első megbeszélése tavaly nyár óta, amikor Blinken telefonon felhívta Lavrovot a moszkvai őrizetben lévő Paul Whelan, valamint Brittney Griner amerikai profi kosárlabdázó (WNBA) szabadon bocsátására vonatkozó amerikai javaslattal kapcsolatban. Grinert később szabadon engedték az Egyesült Államokban bebörtönzött Viktor Bout orosz fegyverkereskedő kiengedéséért cserébe. Whelan azonban továbbra is orosz őrizetben van: a vállalatbiztonság területén dolgozó michigani cégvezetőt már négy éve fogva tartják kémkedés vádjával, amely családja és az Egyesült Államok kormánya szerint egy teljesen alaptalan.

Blinken és Lavrov legutóbb 2022 januárjában Genfben találkozott személyesen, Ukrajna orosz megszállásának előestéjén. Az amerikai diplomácia vezetője akkor figyelmeztette Lavrovot a lehetséges következményekre abban az esetben, ha Moszkva végrehajtaná tervezett „különleges hadműveletét”, viszont igyekezett megválaszolni Vlagyimir Putyin orosz elnöknek az Egyesült Államokkal és a NATO-val kapcsolatos panaszait.

Az akkori tárgyalások végül nem vezettek semmilyen eredményre, mert Moszkva megindította Ukrajna elleni katonai támadását, de Blinken még ezt megelőzően lemondta soron következő találkozóját Lavrovval, amely a 2022. február 24-i orosz támadás előtt két nappal volt esedékes.

Azóta az amerikai és az orosz külügyminiszter számos nemzetközi konferencián vett részt együtt, például a tavalyi G20-as külügyminiszteri csúcstalálkozón az indonéziai Balin, de a két diplomáciai vezető 14 hónapja most beszélt egymással először.

A G20-csoportnak a világ gazdaságilag legfejlettebb országait tömörítő G7 mellett a többi között tagja még Oroszország, Kína, India, Brazília, Ausztrália és Szaúd-Arábia is.

Korábban írtuk