„Ruanda készen áll, hogy a partnerség keretében a lehető legtöbb embert befogadja. Tízezrek fogadására van kapacitásunk” – ismertette Umicyeza. Mint mondta, mindez lépésről-lépésre fog zajlani. A brit kormány ezzel párhuzamosan jelentős beruházásokat eszközöl az afrikai ország fejlődésének elősegítésére.

Hirdetés

London áprilisban jelentette be, hogy új migrációs és gazdaságfejlesztési egyezményt kötött Ruanda kormányával. E megállapodás alapján mindazokat, akik illegálisan lépnek be brit területre, a brit hatóságok áttelepíthetik a közép-afrikai országba. Az intézkedés célja, hogy eltántorítsák az illegális bevándorlókat.

Boris Johnson brit miniszterelnök a megállapodást ismertető múlt havi tájékoztatásában közölte: a ruandai kormánnyal kötött egyezménynek – amely tartalmaz egy 120 millió fontos (56 milliárd forint) gazdaságfinanszírozási csomagot is az afrikai ország számára – nincs felső számbeli korlátja, Ruandának megvannak a kapacitásai akár több tízezer ember letelepítésére a következő években.

A migránsok első harminc fős csoportját a kormányzati tervek szerint kedden indítják Ruandába, bár a fellebbviteli bíróság még hétfőn foglalkozik az üggyel.

Korábban írtuk