Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

A kancellár – szavai szerint – azért döntött a nyilvános állásfoglalás mellett, mert az elmúlt napok eseményei – a közvetlen környezetében végrehajtott házkutatások, a korrupciós vádak és a koalíciós partner kihátrálása – szükségessé tették, hogy megszólaljon.

Kurz hangsúlyozta, hogy „meggyőződéses demokrataként természetesen elfogadná, ha a parlamentben másnak lenne többsége”. Újfent visszautasította azonban az ügyészségi eljárásban ellene megfogalmazott gyanút. Kijelentette, hogy a törvény előtt mindenki egyenlő, és a politikusokkal sem bánhatnak másképp és jobban, mint bárkivel, de rosszabbul sem. Hozzátette, hogy az ártatlanság vélelme őt is megilleti, és személyes érdeke is, hogy mielőbb tisztázhassa magát.

További konzultációra, a nézeteltérések tisztázására és a megkezdett közös munka folytatására hívta zöldpárti koalíciós partnerét, és kijelentette, hogy mindenkinek az az érdeke, hogy a jelenlegi helyzet mielőbb rendeződjön.

Werner Kogler zöldpárti alkancellár tömören reagált a kancellár nyilatkozatára: „Ha az ÖVP vezetői úgy érzik, hogy igazságtalanul bántak velük, akkor a jogállam intézményei felé kell fordulniuk, és nem folyamatosan támadniuk a jogállamot”.

Korábban írtuk

A kormányválságot az idézte elő Ausztriában, hogy a napokban házkutatásokat tartottak az Osztrák Néppárt (ÖVP) székházában, a pénzügyminisztériumban és a kancellári hivatalban. A gazdasági és korrupciós ügyekkel foglalkozó ügyészség (WKStA) vesztegetés és hűtlen kezelés gyanúja miatt vizsgálódik Kurznál és a közvetlen környezetéhez tartozó politikusoknál.

A WKStA szerdai akciói arra irányultak, hogy bizonyítékokat találjanak arra, manipulálta-e az ÖVP az Österreich című tömeglapban megjelent közvélemény-kutatási adatokat 2016-ban, és közpénzből fedezték-e a megjelentetésüket.

Sebastian Kurz már szerdán visszautasította azokat az állításokat, hogy ő állt az ügy mögött. Közölte: nincs arra utaló bizonyíték, hogy érintett lenne, és nem áll szándékában lemondani a kancellári tisztségről.