Fotó: shutterstock.com/Alexandros Michailidis
Hirdetés

„Vajon ki áll a napokban hozott ítélet által keltett vihar mögött?” – tette fel a kérdést a török államfő, amikor először reagált Ekrem Imamoglu isztambuli városvezető szerdai elítélésére.

„Ennek a vitának semmi köze hozzánk: sem hozzám, sem nemzetünkhöz” – tette hozzá Erdogan.

Egyúttal sajnálatának adott hangot amiatt, hogy „egyesek rajtunk keresztül próbálják lejátszani hatalmi játékaikat”, amivel arra utalt, hogy az ítéletre adott reakciók a török ellenzék belső rivalizálásából fakadhatnak.

A 2023. júniusi törökországi elnökválasztáson Erdogan lehetséges ellenfeleként emlegetett Ekrem Imamoglut két év hét hónap szabadságvesztésre ítélték, valamint eltiltották politikai jogainak gyakorlásától a választási bizottság tagjainak „sértegetése” miatt.

Isztambulban csütörtökön több tízezer ember gyűlt össze, hogy támogatásáról biztosítsa Imamoglut, akit a török ellenzék komoly és esélyes jelöltjének tartanak, miután a 2019. májusi önkormányzati választáson elnyerte Törökország legnagyobb városának vezetését Erdogan pártja, az Igazság és Fejlődés Pártjá (AKP) elől.

A polgármester elítélése nemzetközi felháborodási hullámot váltott ki: az Egyesült Államok kormánya „mélységes aggodalmának és csalódottságának” adott hangot, míg Németország vezetése „a demokrácia elleni kőkemény puccsról” beszélt.

Erdogan júniusban bejelentette, hogy elindul a 2023-as török elnökválasztáson, de a hat politikai pártból álló ellenzéki szövetség még nem nevezte meg jelöltjét.

„Számunkra teljesen mindegy, ki lesz az ellenzék jelöltje” – közölte szombaton a török elnök, és felszólította politikai ellenfeleit: legyen „bátorságuk” megnevezni elnökjelöltjüket.

Korábban írtuk