Fotó: shutterstock.com (archív)
Hirdetés

– Már korábban felismertük, hogy idővel itt a Fehér Házban, a kongresszusban vagy a szélesebb amerikai közvéleményben is egyre nehezebb lesz fenntartani az Ukrajnának nyújtott támogatások pártolását – nyilatkozta a minap a The Washington Postnak a Fehér Ház egyik tisztviselője. Mint ahogy azt az amerikai napilap is megjegyzi, Joe Biden amerikai elnöknek nemcsak az eddig összeállt nemzetközi közösséget, hanem már az otthonit is össze kell tartania a Kijevnek nyújtott segítség terén, az új támogatók megnyerése mellett – írja a Magyar Nemzet.

Noha Biden eddig számíthatott a kétpárti – demokrata és republikánus – támogatásra az Ukrajnának szánt több milliárd dolláros segély- és fegyvercsomagok esetében, egyre több republikánus politikus és köztük Donald Trump korábbi elnök is felveti azt a kérdést, hogy „az Egyesült Államok miért költ el annyi pénzt egy ilyen távoli háborúban”.

Az Egyesült Államok helyzetét ráadásul súlyosbítja, hogy a kőolaj-exportáló országok kibővített tanácsa (OPEC+) által bejelentett olajkitermelés-visszafogás miatt az amerikai üzemanyagárak tovább emelkedhetnek – fokozva az elégedetlenséget a négy hét múlva esedékes félidős választásokhoz közeledve.

A háború kitörése után ugyan sokáig hazai témákkal foglalkozott, az Egyesült Államokban mára Donald Trump korábbi republikánus elnök lett a legnagyobb szószólója a tűzszünet megkötésére irányuló orosz–ukrán tárgyalásoknak.

Sőt, több alkalommal kérte a világ vezetőit arra, hogy „ne eszkalálják tovább a konfliktust”.

Korábban írtuk

A volt elnök nyilvános felszólalásaiban és a közösségi médiában is kritizálta a Biden-adminisztráció háborúkezelését, ráadásul a fegyverszünet sürgetésében akár olyan republikánus politikusokkal is szembehelyezkedett, akik eddig aktívan támogatták Kijevet a harcok folytatásában. 

Trump – hasonlóan Orbán Viktor miniszterelnökhöz – azt is megjegyezte, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök nem támadta volna meg Ukrajnát, ha ő lenne hivatalban. 

Szerintem az afganisztáni kivonulás paródiájára és a jelenlegi amerikai vezetés alkalmatlanságára tekintve döntött Putyin elnök a támadás mellett

– fogalmazott a korábbi republikánus elnök a Cats at Night című rádióműsorában szeptember végén.

– Mivel potenciálisan több százezren vannak halálos veszélyben, azonnali tárgyalást kell követelnünk az ukrajnai háború békés befejezéséről, különben a harmadik világháborúban találhatjuk magunkat – következtetett a hétvégén tartott Save America elnevezésű gyűlésen elmondott beszédében Trump.

Hozzátette, hogy szerinte azért kerültek ebbe a helyzetbe, mert „néhány embernek fogalma sincs arról, hogy mivel szórakozik. A nukleáris veszéllyel”. Noha az előző amerikai elnök egyre gyakrabban figyelmeztet az atomveszélyre, Biden a CNN hírtelevíziónak nemrégiben adott interjúban úgy fogalmazott, hogy „szerinte Putyin elnök nem fog atomfegyvert bevetni”.

Mindazonáltal Trump nem csupán az európai konfliktusban látja a veszélyt: az orosz–ukrán háborút a Kína és Tajvan közötti feszült helyzettel hasonlította össze. 

Mindaz a szörnyűség, ami most Ukrajnában történik, úgy látszik, hogy Kína és Tajvan vonatkozásában is bekövetkezhet

– fogalmazott a korábbi republikánus elnök a már említett Cats at Night című rádióműsorban.

A teljes cikk elolvasható a Magyar Nemzet oldalán, IDE kattintva!