Fotó: MTI/AP/Markus Schreiber, archív
Hirdetés

A ZDF úgynevezett nyári interjúsorozatának Söderrel készült beszélgetése vasárnap este kerül adásba, de a csatorna honlapján már délután közzétettek belőle részleteket.

„Németországnak most először adódik lehetősége, hogy elfoglalja ezt a pozíciót” – utalt az Európai Bizottság elnöki posztjára a bajor politikus. Hozzátette ugyanakkor, hogy nagy fájdalmat okozott a CSU-nak, hogy Manfed Webernek le kellett mondania arról, hogy ő lehessen a brüsszeli testület vezetője, mert a párt őt tartotta a legérdemesebbnek a posztra, és rá is szolgált, hogy ő legyen a bizottság elnöke.

Söder szerint felfoghatatlan Von der Leyen elutasítása a szociáldemokraták részéről, és nem csak arról van szó, hogy nem hajlandóak a konzervatív, német jelöltre szavazni, hanem Söder szerint lehetetlen az a stílus, amelyet megengednek maguknak. A német szociáldemokraták vezetője egy több pontból álló írást köröztetett az Európai Parlament balközép frakciójában, melyben azt próbálják alátámasztani, hogy Ursula von der Leyen miért alkalmatlan és nem megfelelő jelölt. Ez még a párton belül is némi visszatetszést váltott ki.

„Az nem lehet, hogy az SPD abban a stílusban kampányol, hogy röpiratokkal áskálódik valaki ellen. Ez lehetetlen stílus” – húzza alá a bajor pártvezér. „Az SPD olyan számomra, mint a a sofőr, aki minden lehajtó mellett elszáguld az autópályán, és újra meg újra belerohan a falba” – tette hozzá a bajor kormányfő.

Markus Söder ennek ellenére bízik abban, hogy kedden megválasztják a bizottság elnökévé von der Leyent, és az SPD „észhez tér”. A bajor kormányfő szerint ugyanis ez esetben nem pártpolitikai kérdésről van szó, hanem Európáról.