Fotó: MTI/AP/Hadi Mizban (illusztráció)
Hirdetés

Az illetékesek szerint a halálesetek oka mindkét esetben az volt, hogy a könnygázgránátokat közvetlenül a tiltakozók fejére célozva lőtték ki.

Eközben iraki biztonsági tisztségviselők szerint két rakétát lőttek ki a megerősített védelmű zöld zónába, legalább egy iraki katona életét vesztette. A szerda este kilőtt Katyusa-rakéták legalább egyike mintegy 100 méterre az amerikai nagykövetségtől csapódott be. Egy ellenőrzőpontnál szolgálatot teljesítő katona életét vesztette – közölték a nevük elhallgatását kérő tisztségviselők.

Az iraki kormány emberi jogi bizottsága szerint a több mint két hete tartó tüntetésekben és erőszakos cselekményekben eddig legalább 100 ember vesztette életét, mintegy 5500 sebesült meg, csaknem 400 embert vettek őrizetbe.

Az elmúlt napok áldozatairól szóló számadatokat közleményben ismertető Ali al-Bajáti, az iraki emberi jogi főbiztosság tagja arról tájékoztatott, hogy a halálos áldozatok többsége a tüntetők és a politikai pártok székházait védő őrök közötti összecsapásokban vesztette életét, valamint a túlzott erő alkalmazása következtében.

A demonstrációkat a gazdasági nehézségek és a mindent átható korrupció váltotta ki, a tüntetők pedig a kormány lemondását követelik. A tüntetések első, október eleji hullámában 157 ember vesztette életét.