Fotó: shutterstock.com
Hirdetés

Azt írták: a Mediaworks Hírcentruma cikksorozatban tárja fel a háború eddigi és a közeljövőben várható hatásait. A második részben azt mutatják be, hogyan sújtja egész Európát az évtizedek óta nem látott áruhiány az alapvető élelmiszerek piacán.

Felhívták a figyelmet, hogy Oroszország ukrajnai háborúja esetében az észak-afrikai és közel-keleti államok lakosságának élelmiszer-ellátása nagyban függ az orosz és az ukrán gabonától, s ugyanez igaz Nyugat-Európára is, ahol a háború szintén nagyon hamar érzékeltette hatását.

A cikk szerint Spanyolországban már márciusban lehetett tudni, hogy baj van: több szervezet is tiltakozó akciót rendezett a hónap közepén, amelynek központi üzenetei az árak visszaszorítása, a foglalkoztatás védelme és az életkörülmények romlásának megállítása volt. Spanyolországban egy hónap alatt az étolaj ára több mint a duplájára emelkedett. Harmincöt százalékkal drágult a margarin, 20 százalékkal az olívaolaj, de 10-20 százalék közötti áremelkedés történt minden olyan élelmiszer esetében is, amely tartalmaz valamilyen növényi zsiradékot. Spanyolországban 1985 óta nem volt olyan súlyos az infláció, mint most. A spanyol kormány a pénzromlás üteme miatt kénytelen befagyasztani a villamos energia árát. Erre szükség is van, mivel ezrek tüntettek országszerte a brutális áremelkedések ellen – írták.

A cikkben idézték az olasz belügyminiszter, Luciana Lamorgese szavait is, aki pénteken arról beszélt: az ukrajnai háború területein a gabonaszállítmányok leállítása máris megnövelte a migrációs áramlatot és az esetleges humanitárius válság súlyos migrációs válságot teremthet.

Korábban írtuk

Franciaországban április végén több lap is arról számolt be: attól tartva, hogy nem lesz a boltokban elég napraforgóolaj, az emberek pánikvásárlásba kezdtek. Ennek következténben valóban kiürültek az étolajos polcok az üzletekben. Április 4. és 11. között valóságosan megrohamozták a vásárlók a boltokat Franciaország-szerte, lisztből 57,4 százalékkal, étolajból pedig 55 százalékkal többet vásároltak, mint 2021 azonos időszakában. A lap által levont következtetés szerint a hiány oka az ukrán háború, mivel Franciaországba két nagy exportőrtől érkezik napraforgóolaj, ez a két ország pedig nem más, mint az egymással február vége óta háborúban álló Oroszország és Ukrajna – ismertették.

A Magyar Nemzet által közölt cikkben felhívták a figyelmet, hogy az étolajhiány nemcsak a lakosságot sújtja, az éttermeket üzemeltető vállalkozók is nagy bajban vannak miatta. Franciaországban nem csak az étolajhiány jelent problémát, hanem egy másik fontos alapanyag, a mustár is hiánycikk lett az utóbbi időben.

Nagy-Britanniában is hasonló helyzet alakult ki május közepén: az étolajhiány miatt a kormány szabályozta a naponta vásárolható étolaj mennyiségét.

A V4NA Hírügynökség összeállítása szerint Olaszországban egyes szupermarketekben május közepén már szinte nem is lehetett étolajat találni, ahol pedig volt, ott háromszoros árat kell fizetni a korábbiakhoz képest.

„Mindez az ukrán háborúra vezethető vissza, ugyanis az itáliaiak az általuk elfogyasztott 770 ezer tonna napraforgóolajból éves szinten 550 ezer tonnát behozatalból fedeztek” – fogalmaztak, hozzátéve: „ennek pedig hatvan százaléka Ukrajnából jött” – olvasható a Magyar Nemzet cikkében.