A kormányfő az ügyben tartott parlamenti vitát követően tett bejelentésében azt mondta: az ország most lezár egy korszakot, és egy új korszakba lép át. Hangoztatta, hogy a svéd parlamentben a képviselők nagy többsége támogatta a NATO-csatlakozást, és a hivatalos jelentkezést – Finnországgal összehangolva – már a napokban be is nyújtják.

Hirdetés

A legjobb döntés Svédország és a svéd lakosság számára az, hogy csatlakozik a katonai szövetséghez – mondta Andersson, hozzátéve: arra számítanak, hogy a taggá válás teljes folyamata egy éven belül lezárulhat.

A stockholmi parlamentben tartott biztonságpolitikai vitán hétfő délelőtt csaknem az összes párt támogatta Svédország NATO-tagságát. A finn parlament is hétfőn ül össze, hogy megvitassa a NATO-csatlakozás kérdését. Az ország államfője és miniszterelnöke vasárnap már megerősítette, hogy Helsinki be fogja adni csatlakozási kérelmét.

A két skandináv ország csatlakozását az észak-atlanti szövetség összes jelenlegi tagállamának jóvá kell hagynia.

Korábban írtuk