Az újságírót – egy 52 éves nőt, akinek személyazonosságát nem hozták nyilvánosságra – októberben tartóztatták le a svéd hatóságok és a múlt héten utasították ki az országból.

Hirdetés

Az SVT értesülései szerint a skandináv országba 20 évvel ezelőtt érkezett újságíró svéd tartózkodási engedéllyel rendelkezett, valamint egy svéd férfihez ment férjhez, akitől gyerekei is születtek.

A nő kapcsolatban állt Kína stockholmi nagykövetségével, valamint olyan, Svédországban élő emberekkel, akik valamilyen szálon a kínai kormányhoz kötődtek – tette hozzá a televízió.

Leutrim Kadriu, az újságíró ügyvédje az SVT-nek azt mondta, védence nem gondolja, hogy bármilyen fenyegetést jelentene Svédországra nézve. Aláhúzta, hogy mivel az ügy nemzetbiztonsági kérdést érint, „néhány dolgot lehetetlen részletesen kifejteni”.

Korábban írtuk

A szomszédos Norvégiában az NRK norvég közszolgálati műsorszóró azt közölte, hogy a nő Norvégiából, valamint egyéb észak-európai országokból – köztük Izlandról, Dániából és Finnországból is – készített riportokat.

Stockholm és Peking között évek óta feszült a viszony. Egy kínai bíróság 2020-ban 10 év börtönbüntetésre ítélt egy Kínában született, könyvkiadással foglalkozó svéd állampolgárt, aki a vád szerint a Kínai Kommunista Pártot bíráló könyveket árult. Svédország azóta többször kérte a Gui Minhai nevű férfi kiadatását, ám Kína mind ez idáig ezt megtagadta.

Ugyanakkor 2018-ban egy svéd bíróság bűnösnek talált egy férfit, aki a gyanú szerint Svédországban élő tibetiekről adott információkat Pekingnek. A férfit, aki maga is tibeti menekült és eredetileg egy függetlenségpárti rádióállomásnak dolgozott, 22 hónap börtönbüntetésre ítélték.