Hirdetés

A Johns Hopkins Egyetem oldala kezdettől fogva az egész világról gyűjti és ábrázolja a koronavírus okozta megbetegedések és halálozások adatait, mindenki számára hozzáférhető grafikonok formájában. Ebből bárki azonnal leolvashatja, hogy miképpen alakul egy adott országban a megbetegedések és az elhalálozások aránya.

Eszerint jól látható, hogy Magyarországon a koronavírus járvány második hulláma lecsengőben van, mind a megbetegedések, mind a halálozások vonatkozásban. Az óév végén regisztrált naponta közel hétezer új fertőzött száma négyezer alá csökkent, míg a halottak száma az év végi közel 190-ről 120-ra esett vissza.

Nem minden ország ilyen szerencsés. Svájcban és Svédországban egyelőre folyamatosan emelkedik mind a fertőzöttek, mind az elhunytak száma, Hollandiában pedig már a harmadik hullámmal küzdenek. Németországban is aggasztó a helyzet, itt a jelek szerint a járvány második hulláma még nem érte el tetőpontját, és naponta 1200-hoz közelít a halottak száma.

Korábban írtuk

Olaszországban, ahol tavasszal katasztrofális helyzetet okozott a járvány berobbanása, a második hullám ereje elérte, sőt kis mértékben meg is haladta az első hullámot mind a fertőzöttek, mind az elhunytak vonatkozásában, azonban szerencsére úgy látszik, hogy a második hullám náluk is lecsengőben van, éppen úgy, mint Oroszországban. Nem ilyen jó a helyzet az Egyesült Államokban, ahol szintén már a járvány harmadik hullámával küzdenek, amely mind a fertőzöttek, mind az elhunytak számát illetően egyelőre csúcson van.

A görbéket összegezve elmondható, hogy a magyar vírushelyzet a tömeges védőoltások beindítása előtt is reménységre ad okot, köszönhetően a lakosság fegyelmezettségének. Ha sikerül minél hamarabb az emberek jelentős részét beoltani, és az állampolgárok továbbra is betartják az előírásokat, akkor Magyarország megmenekülhet a vírus harmadik hullámától. Remélhetően végleg.


Nagyobb képekért kattintson!

Fotó: Johns Hopkins Egyetem (képernyőkép)

Magyarországon a fertőzöttek és az elhunytak száma csökkenőben van


Fotó: Johns Hopkins Egyetem (képernyőkép)

Az Egyesült Államokban a harmadik hullám pusztítóbb, mint az előzőek


Fotó: Johns Hopkins Egyetem (képernyőkép)

Svédországban a második hullám pusztítása már meghaladta az elsőét


Fotó: Johns Hopkins Egyetem (képernyőkép)

Németországban a második hullám sokkal erősebb, mint az első volt


Fotó: Johns Hopkins Egyetem (képernyőkép)

Olaszországban a második hullám elérte, sőt kissé meghaladta az elsőt