A gazdák a nap folyamán országszerte mintegy 250 helyszínen traktorokkal és más mezőgazdasági gépekkel lassították a közúti forgalmat.

Hirdetés

„A lengyel mezőgazdaságot tönkreteszi a zöld megállapodás és az Európai Unió által ránk kényszerített bürokratikus eljárások”

– nyilatkozott a Polsat News kereskedelmi hírtelevíziónak Tomasz Obszanski, a Szolidaritás szakszervezet agrárügyi tagozatának elnöke. „Ehhez hozzájárulnak az Ukrajnából vámmentesen beáramló gabonafélék és más agrártermékek” – tette hozzá.

A lengyel mezőgazdaság nem lehet kifizetődő saját feldolgozóipar és megfelelő volumenű kereskedelem nélkül, és alacsonyak a gazdáknak járó üzemanyag-támogatások is – mondta el Obszanski.

A tiltakozókkal Czeslaw Siekierski agrárügyi miniszter találkozott a Mazóviai vajdaságban fekvő Plock városa közelében. Elmondta: a kormány azt akarja, hogy az „érzékeny termékek”, ezen belül a gabonafélék, a cukor, a baromfi, a tojás, a bogyós gyümölcsök esetében az EU vezessen be jelentős korlátozásokat Ukrajna számára.

Korábban írtuk

„Már nemcsak a lengyel piacot, hanem az európait is elárasztják az ukrán termékek. Ez tiltakozásokat váltott ki más európai országokban is”

– mutatott rá Siekierski.

Hozzátette: az európai gazdák akciója „üzenetet, sőt tiltakozást és követelést jelent” az uniós szervek felé, hogy „vizsgálják felül a piac nyitottságának mértékét”.

Az uniós zöld átállással összefüggő úgynevezett ökosémák rendszerének „túlzott bürokratizálásáról” szólva Siekerski elmondta: e követelmény teljesítése uniós szintű változásokat igényel, amihez időre van szükség.