Brazil kollégájával, Mauro Vieirával közösen tartott sajtótájékoztatóján Lavrov köszönetet mondott Brazíliának „az ukrajnai helyzet keletkezésének megértéséért”, valamint a konfliktus megoldásának keresésében való részvételéért, és kijelentette: Oroszországnak az az érdeke, hogy a „hadművelet” minél előbb véget érjen.

Hirdetés

Luis Inácio Lula da Silva brazil elnök múlt heti kínai látogatásán kijelentette, hogy az Egyesült Államoknak fel kell hagynia a háború folytatódásának támogatásával, az Egyesült Arab Emírségekben tett látogatásán pedig úgy ítélte meg, hogy az Oroszország által Ukrajna ellen indított háborút „két ország döntései” provokálták ki.

A brazil külügyminiszter a sajtótájékoztatón ismét kijelentette, hogy Brazília kész létrehozni egy országcsoportot, amely az ukrajnai békéről tárgyalna. Vieira megerősítette, hogy országa a tűzszünet mellett és az egyoldalú szankciók ellen foglal állást.

Szergej Lavrov hangsúlyozta, hogy Oroszország és Brazília érdekelt az atomenergia békés célú felhasználása, az űrkutatási, a mezőgazdasági, az egészségügyi és a gyógyszergyártási együttműködés fejlesztésében.

Lavrovot hétfő este fogadja az elnöki rezidencián Luis Inácio Lula da Silva.

Egyhetes latin-amerikai körútján az orosz külügyminiszter ellátogat Venezuelába, Nicaraguába és Kubába is.

Korábban írtuk