Fotó: MTI/EPA/Julien Warnand
A korrupciós botrányba keveredett Eva Kaili görög szocialista párti képviselő, az Európai Parlament (EP) volt alelnöke az uniós törvényhozás plenáris ülésén Strasbourgban 2023. július 11-én
Hirdetés

Szerdán 365 európai parlamenti képviselő, köztük Eva Kaili és Marc Tarabella támogatta azt az állásfoglalást, amely szerint „nem kielégítő és nem elég ambiciózus” az Európai Bizottság intézményközi etikai testületre vonatkozó javaslata – ismerteti a Magyar Nemzet a Politico hírportálra hivatkozva.

Az etikai testület felállításának szükségességét a decemberben kirobbant brüsszeli korrupciós botrány állította ismét a középpontba, bár az ötlet egyáltalán nem új, sőt Ursula von der Leyen egyik fő „választási ígérete” volt a bizottság élére való kinevezésekor.

Komoly csalódást okozott azonban, hogy a bizottság egy olyan testületet vázolt fel, amely nem rendelkezik sem vizsgálati, sem szankcionálási hatáskörrel.

Ehelyett a tervek szerint az uniós politikusok számára alapkövetelményeket állapítanának meg a vagyonnyilatkozatra, a harmadik fél által fizetett utazások nyilvánosságra hozatalára és a mellékállások korlátozására vonatkozóan. Ezután az egyes intézmények, köztük a parlament is, maguk határoznák meg, hogy a szabályokat hogyan hajtják végre a szervezeten belül.

Már a múlt hónapban felmerült Eva Kaili visszatérése

A brüsszeli korrupciós botrány egyik főszereplőjének, Eva Kailinek az EP-be való visszatérése már a múlt hónapban felmerült, a hatóságoktól meg is kapta az engedélyt, azonban a strasbourgi ülésteremben akkor nem jelent meg. Igaz, szeretetteljes fogadtatásra nem számíthatott: pártjából, a görög szocialista Pánhellén Szocialista Mozgalomból (Paszok), és EP-képviselőcsoportjából, a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségéből is kirúgták. Kaili most olyan EP-képviselőkkel működik együtt, akik egyetlen uniós képviselőcsoporthoz sem tartoznak.

A korábbi alelnök végül kedden tért vissza az Európai Parlamentbe, és rögtön megszavazta a Lengyelországot elítélő határozatot, ahogy Tarabella is.

− Megdöbbentő volt, hogy két olyan EP-képviselő is részt vett a szavazásban, akikkel szemben büntetőeljárás folyik, nevezetesen Eva Kaili és Marc Tarabella. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy olyan emberek szavaznak Lengyelországról, akikkel szemben bűncselekmények elkövetése miatt nagyon komoly eljárások folynak. Ahelyett, hogy az Európai Parlament felfüggesztené a képviselői jogosultságaikat, szavaznak, és olyan döntésekben vesznek részt, amely más országot elítél

− nyilatkozta a Hír TV-nek Trócsányi László, a Fidesz EP-képviselője.

Noha számos bizonyíték alátámasztja, hogy Kaili érintett a brüsszeli korrupciós ügyben, a görög politikus továbbra is ártatlannak vallja magát, és erről különböző összeesküvés-elméletekkel igyekszik meggyőzni a nyilvánosságot.

Az elmúlt hetekben olyan kijelentésekkel próbálta tisztára mosni a nevét, hogy csak azért került a hatóságok célkeresztjébe, mert túl sokat tudott a kormányzati kémkedésről.

A Corriere della Sera olasz napilapnak adott interjúban a körülötte zajló botrányról azzal igyekezett elterelni a figyelmet, hogy „a titkosszolgálatok kémkedése egyes parlamenti képviselők után aggályokat vet fel az európai demokráciákkal kapcsolatban”.

– Azt hiszem, ez az igazi botrány – tette hozzá Kaili. A görög politikus állításait azonban cáfolják. Kaili összeesküvés-elmélete ellen szólalt fel például Sophie in ’t Veld liberális EP-képviselő is, aki egyenesen elutasította a kémkedés vádját.

A Magyar Nemzet cikkét ITT olvashatják.

Korábban írtuk