Szijjártó Péter közölte: a közel-keleti konfliktus immár több mint három és fél hónapja tölti el súlyos aggodalommal a világot, ez az aggodalom sajnos nem alaptalan, mert minél hosszabban tart ez a konfliktus, annál nagyobb az eszkaláció veszélye.

Hirdetés

A nemzetközi közösségeknek most minden erővel arra kellene koncentrálnia, hogy megakadályozzák azt, hogy a konfliktus a régión túlterjedjen, és mindent megtegyenek, hogy a túszok kiszabadulhassanak – tette hozzá.

Úgy folytatta, hogy Katar eddig nélkülözhetetlen szerepet játszott a túszok kiszabadításában, a segítségük nélkül nem szabadulhatott volna ki a Hamász fogságából a három magyar állampolgár sem.

„Ma arra kértem Soltan Bin Saad Al-Muraikhi barátomat, a külügyi államminisztert, hogy segítsenek nekünk a még fogságban lévő magyar túsz kiszabadulása érdekében is. Soltan barátom arról biztosított, hogy Katar folytatja erőfeszítéseit egy tűzszünet és a túszok elengedése érdekében”

– fogalmazott Szijjártó Péter.

Korábban írtuk

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy mi nagyra becsüljük Katar törekvéseit, hiszen látható, hogy a gázai konfliktus újabb és újabb konfliktusokat, válsághelyzeteket szül a térségben, amelynek elejét kell venni.

„Különösen kell figyelnünk arra, hogy ne nyíljon front a Hezbollah és Izrael között, és hogy a Vörös-tengeren ismételten biztonságosan lehessen hajózni”

– írta Szijjártó Péter a közösségi oldalán.