Tatjana Bobnar belügyminiszter a helyszínen a kerítés bontásának megkezdésekor kiemelte: „a migráció nem állt le, és nem is fog leállni, a szögesdrót azonban egy teljesen aránytalan intézkedés”. Hozzátette: az idő megmutatta, a kerítés nem tudja megállítani a migrációt, de számos tragédiát okozott már, hiszen megpróbálták megkerülni, és többen a Kolpa folyóba vesztek.

Hirdetés

A tárcavezető korábban arról beszélt, hogy Szlovénia megváltoztatja migrációs politikáját, és szolidárisabb lesz a bevándorlókkal. A kerítést ideiglenes megoldásnak szánták, megengedhetetlen, hogy az ország határvédelmének állandó részévé váljon – tette hozzá.

A kerítést a szlovén kormány még 2015-ben emeltette válaszul a migránsválságra, megakadályozandó, hogy az illegális bevándorlók Horvátország felől Szlovéniába juthassanak. A kerítés lebontása a Robert Golob vezette új, baloldali kormány egyik prioritása.

A kerítés 51 kilométeres részét a szlovén hadsereg távolítja el, míg a maradék 143 kilométer kerítést egy ezzel megbízott vállalat számolja fel. A jobboldali ellenzék szerint a kormány hibát követ el a kerítés eltávolításával, ugyanis a döntést nem előzte meg sem az ország biztonsági helyzetének az elemzése vagy szakértők véleményének a kikérése.

Korábban írtuk