Az Egyesült Államok külügyminisztériumának előző napi közleménye szerint Antony Blinken amerikai külügyminiszter és Moussa Faki Mahamat, az Afrikai Unió elnöke ugyancsak kapcsolatba lépett, hogy megoldást keressenek a harcok mielőbbi tartós beszüntetésére.

Hirdetés

Az Afrikai Kormányközi Fejlesztési Hatóság (IGAD) nevű térségi tömörülés a tűzszünet 72 órás meghosszabbítására tett javaslatot, amit a hadsereg közlése szerint vezetőjük, Abdel Fattáh al-Burháni államfő előzetesen elfogadhatónak tart. Az IGAD követet is szándékozik küldeni a dél-szudáni fővárosba. Burháni tábornok köszönetét fejezte ki Dél-Szudán, Kenya és Dzsibuti közös javaslatáért.

A szudáni hadsereggel szemben álló, félkatonai Gyorsreagálású Támogató Erők (RSF) csütörtökön azt közölték, hogy a hadsereg a tűzszünet ellenére támadja őket, és hamis állításokat terjeszt róluk. A tűzszünet meghosszabbítására vonatkozó IGAD-javaslatra egyelőre nem reagáltak.

A Szudánt elhagyók csütörtökön arról számoltak be, hogy Kartúmban szörnyű állapotok uralkodnak. Elmondásuk szerint a romos épületek között halottak hevernek a földön. Az elmúlt napokban Nyugat-Dárfúrból is harcokat, gyújtogatást és halálos áldozatokat jelentettek, ami annak veszélyét jelzi előre, hogy az etnikai feszültségek tovább fokozódhatnak.

A légierő és a tüzérség bevetésével zajló harcoknak több kórház is áldozatul esett, az élelmiszer-ellátásban is további fennakadások keletkeztek. A 46 milliós ország lakosságának az egyharmada már eddig is humanitárius segítségre szorult. Az ENSZ becslései szerint körülbelül 50 ezer alultáplált gyerek ellátása szakadt meg, és a még működő kórházak is hiányt szenvednek felszerelésben, áramban és vízben.

Helyszíni jelentések szerint számos külföldi rekedt még az északkelet-afrikai országban, így Nagy-Britannia, Franciaország, Kína és Szaúd-Arábia is folyamatosan ad hírt állampolgáraik és más országok állampolgárainak kimenekítéséről.

Az eddig megerősített adatok szerint az április 15-e óta tartó harcoknak legkevesebb 512 halottjuk és mintegy 4200 sebesültjük van Szudánban. Tízezrek menekültek és menekülnek szárazföldön és hajókon a szomszédos országokba.

A két szemben álló fél, a hadsereg és a félkatonai RSF között már a fegyveres összetűzések előtt hónapokkal korábban kialakult a konfliktus. A két fél együttesen buktatta meg 2021-ben Omar el-Besir addigi államfő kormányát.

Korábban írtuk