A Downing Street hétfő esti tájékoztatása szerint Johnson kifejtette az orosz elnöknek, hogy az Egyesült Királyságnak jelenleg nem olyanok az Oroszországgal fenntartott kapcsolatai, amilyeneket a brit kormány szeretne.

Hirdetés

A londoni miniszterelnöki hivatal szóvivője szerint Boris Johnson kijelentette azt is, hogy változatlanul jelentős nehézségek terhelik a kétoldalú viszonyt.

A brit kormányfő ezek között említette az angliai Salisbury városában 2018-ban elkövetett mérgezéses támadást.

A támadás célpontja Szergej Szkripal, az orosz katonai hírszerzés (GU) egykori ezredese volt, aki kettős ügynökként a brit külső hírszerzésnek (MI6) is dolgozott.

Korábban írtuk

Szkripalt hazájában 13 év fegyházra ítélték, de egy orosz-amerikai kémcsere keretében 2010-ben letelepedhetett Nagy-Britanniában, ahol brit állampolgárságot kapott, és a 2018. március 4-én történt mérgezéses incidensig a délnyugat-angliai Salisburyben élt.

A novicsok katonai idegméreg-hatóanyaggal elkövetett merényletkísérlet következtében a volt orosz ügynök és nála látogatóban lévő lánya, Julija Szkripal, valamint a helyszínre elsőként kiérkező rendőrnyomozó, Nick Bailey is súlyosan megbetegedett, de mindhárman életben maradtak.

Egy háromgyermekes brit nő, Dawn Sturgess, aki véletlenül került érintkezésbe az idegméreggel, Salisbury kórházában meghalt.

Dawn Sturgess élettársa, Charlie Rowley szintén súlyosan megbetegedett és hónapokig kezelték kórházban életveszélyes állapotban.

A Scotland Yard terrorellenes ügyosztálya három orosz állampolgárt gyanúsít az ügyben. A brit rendőrség szerint mindhárman az orosz katonai hírszerzés ügynökei.

Az orosz kormány mindig is cáfolta, hogy köze lenne a Szkripal-ügyhöz.

London azonban a mérgezéses incidens után többtucatnyi – a brit elhárító szolgálatok által hírszerzőként azonosított – orosz diplomatát utasított ki, és azóta a két ország között Johnson és Putyin hétfői telefonos tárgyalásáig gyakorlatilag szüneteltek a legmagasabb szintű közvetlen kormányközi kapcsolatok.

A Downing Street hétfő esti tájékoztatása szerint Johnson a megbeszélésen hangsúlyozta, hogy az Egyesült Királyságnak és Oroszországnak a Biztonsági Tanács állandó tagjaként és a világ két nagy gazdaságaként egyaránt felelőssége az olyan közös kihívásokkal szembeni együttes fellépés, mint az éghajlatváltozás, vagy a nemzetközi szerződések, köztük az iráni nukleáris programról kötött többhatalmi megállapodás megőrzése.

A brit kormányfő kiemelte Ukrajna szuverenitásának fontosságát is.

Afganisztánról szólva Johnson hangsúlyozta: fontos, hogy a tálib vezetés bármilyen szintű elismerését a nemzetközi közösség a tálibok magatartásától tegye függővé, beleértve az emberi jogok tiszteletben tartását.

A brit miniszterelnök üdvözölte Moszkva kötelezettségvállalását arra, hogy Oroszország 2060-ig nettó zéróra csökkenti a klímaváltozást okozó szennyezőanyagok kibocsátását.

Johnson hangot adott annak a reményének is, hogy Oroszország hajlandó lesz ezt a határidőt 2050-re előrehozni.

Vlagyimir Putyin a Downing Street tájékoztatása szerint sajnálkozásának adott kifejezést, amiért az oroszországi koronavírus-járvány miatt nem tud személyesen jelen lenni a jövő heti glasgowi klímacsúcson.

Kreml: Putyin és Johnson egyetértett, hogy a két országnak együtt kell működnie

Vlagyimir Putyin orosz elnök és Boris Johnson brit miniszterelnök egyetértett abban, hogy Moszkvának és Londonnak a fennálló problémák ellenére együttműködést kell kialakítania számos területen – közölte a Kreml sajtószolgálata a két vezető telefonbeszélgetését követően.