Fotó: MTI/Jászai Csaba, illusztráció

Terrorellenes razziát tartott az osztrák rendőrség és az alkotmányvédelmi hivatal csütörtök reggel Bécsben és Grazban – jelentette az osztrák közszolgálati televízió (ORF). Sajtóhírek szerint több mint tíz embert őrizetbe vettek.

Fritz Grundnig, a grazi rendőrség szóvivője az Ö1 osztrák közszolgálati rádióban csütörtök reggel arról tájékoztatott, hogy országos terrorellenes akció keretében rendőrök tucatjai jelentek meg Grazban, Stájerország székhelyén.

Az akcióról szóló értesüléseket megerősítette az osztrák belügyminisztérium szóvivője, Karl-Heinz Grundböck is. További információkat nem közölt, arra hivatkozva, hogy folyamatban lévő ügyről van szó.

A grazi ügyészség közlése szerint az akcióban mintegy 800 rendőr vett részt, és nyolc embert őrizetbe vettek. A közlemény szerint terrorista egyesülésben való részvétel miatt nyomoznak.

A Kronen Zeitung című lap arról írt, hogy a grazi bevetés a város északi részén lévő Kalvariengürtel elnevezésű út közelében történt, és „külföldi, elsősorban az arab országok által” finanszírozott muszlim gyülekezési helyeket kutattak át. Hasonló épületeknél tartottak razziát az osztrák fővárosban is – olvasható a lapban. 

A Kurier című osztrák lap úgy értesült, hogy a razziának nem volt köze annak a 17 éves fiatalnak az ügyéhez, akit múlt pénteken vettek őrizetbe Bécsben terrorizmus gyanújával. A lap szerint az akciót hetek óta tervezték, és már egy ideje figyelték azokat az egykori Jugoszláviából érkezett embereket, akik gyaníthatóan egy szélsőséges iszlám szervezetet próbáltak meg kiépíteni, és abba tagokat toborozni.

A Kronen Zeitung című lap szerint viszont a razziának köze lehet ahhoz a Mirsad O. nevű muzulmán „gyűlöletprédikátorhoz”, akit tavaly nyáron terrorista szervezetben való részvétel, gyilkosságra való felbujtás és kényszerítés miatt húsz év börtönre ítéltek Grazban.

A belügyminisztérium péntekre jelentett be sajtótájékoztatót a nyomozásról.

MTI