„Az átcsoportosítás célja megelőzni bármiféle esetleges támadást”

Hirdetés

– közölte Martin Lotz, a zónáért felelős rendőrtiszt pénteken. A városban mulatozók gépfegyverrel felszerelkezett tisztekkel is találkozhatnak – figyelmeztetett, majd hozzátette: ez sokak számára nyugtalanító lehet, de az intézkedés azért született, hogy az emberek biztonságban ünnepelhessenek.

A német hatóságokat korábban egy iszlamista csoport esetleges szilveszteri terrortámadásáról értesítették. Emiatt már karácsonykor megerősítették a dóm körüli biztonsági intézkedéseket, a katedrálist pedig zárva tartják a turisták elől.

Vasárnap a rendőrség őrizetbe vett egy 30 éves tádzsik férfit Köln városától mintegy 100 kilométerre, akit azzal gyanúsítanak, hogy korábban egy támadás előkészítésének tervével látogatott el a dómba.

Lotz közölte, hogy a katedrálist „nem egyszerű” súlyosan megrongálni, ezért attól tartanak, hogy a fenyegetés az épület környezetére is vonatkozik.

Korábban írtuk