Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Hirdetés

Az elemző emlékeztetett: már háromszor utasították vissza a brit parlament alsóházában azt a kilépési megállapodást, amelyet Theresa May az uniós vezetőkkel kötött, és a harmadik szavazás előtt a lemondását is szóba hozta.

Valószínű az is, hogy a saját pártja, a konzervatívok éléről is távozni fog – tette hozzá.

Az Európai Unió tagállamainak vezetői szerdán rendkívüli csúcstalálkozót tartanak, az egyetlen napirendi pont az Egyesült Királyság kiválási folyamata, a tagság megszűnési határidejének esetleges újbóli halasztása lesz.

A brüsszeli ülés megnyitását követően a résztvevők a hagyományoknak megfelelően először Antonio Tajanival, az Európai Parlament elnökével egyeztetnek, majd a brit miniszterelnökkel tanácskoznak, aki a várakozások szerint bemutatja tervét a további lépésekről.