Az erről szóló szándéknyilatkozatot a hírek szerint a jelenleg zajló 60. müncheni biztonságpolitikai konferencia keretében kötötte meg a Rheinmetall egy meg nem nevezett ukrán céggel. A tervek szerint a két fél által közösen üzemeltetett lőszergyár közel egymillió 155mm kaliberű lövedéket gyárt majd évente. Arról egyelőre nincs információ, hogy hol épül majd meg az új hadiüzem, ahogy arról sem nyilatkozott a cég, hogy mikor kezdődhet a termelés.

Hirdetés

Armin Papperger, a Rheinmetall vezérigazgatója nemrég a Handelsblattnak azt mondta, hogy a tervek szerint a német hadiipari vállalat jövőre nagyjából 700 ezer tüzérségi lövedéket gyártana, ezzel már képes Ukrajna mellett Európa ellátására is. Ukrajnának különben már százezres nagyságrendben szállítottak lövedéket, a pontos mennyiség azonban hadititoknak számít.

A további részletekről IDE KATTINTVA a Világgazdaság honlapján olvashatnak.

Korábban írtuk