A hatezer lakosú, turistákkal teli sziget utcáin osztogatott röplapok és a főutcán felragasztott plakátok szerint hétfő este demonstrációt tartanak a sziget központi terén.

Hirdetés

A Pelagie Mediterranee nevű, politikai és kulturális mozgalom kezdeményezése nem az első: az utóbbi napokban több lakossági gyűlés zajlott a katonák jelenléte ellen a szigeten, mert az a majdnem kizárólag idegenforgalomból élő lampedusaiak szerint elrettenti a turistákat. A mostani kiáltvány szerint a cél a sziget megmentése, annak érdekében, hogy Lampedusa „ne háború, hanem a párbeszéd és a szépség helyszíne” maradjon.

A hatóságok pénteken tartanak egyeztetést a szigeten kialakult helyzetről. Az utóbbi napokban több verbális és fizikai támadás ért olasz újságírókat és forgatócsoportokat a helyiek részéről, akik tiltakozásukat fejezték ki, hogy a sajtó migránsszigetként tünteti fel Lampedusát.

A szicíliai Agrigento prefektusa, Filippo Romano, aki a közeli Lampedusa biztonságáért is felelős, nyugalomra intett. Úgy nyilatkozott, mindent megtesznek, hogy enyhítsék a kicsi, alig húsz négyzetkilométeres szigetre nehezedő nyomást: folyamatosan hajókkal szállítják el az érkezőket. Az érkezők egy részét már nem is Lampedusán azonosítják, hanem azután, hogy máshova szállították őket. A prefektus hozzátette, Lampedusa köztisztasági és közegészségügyi szempontjait is figyelembe veszik. A sziget négyszáz fős táborában hetek óta több ezren szoronganak, a szünet nélküli elszállítás ellenére a központ majdnem mindig tele van az újabb érkezők miatt.

Korábban írtuk

Csütörtök éjszakától kezdve már hatszázötven ember kötött ki a szigeten: több mint tíz csónakkal érkeztek, melyeknek a helyi parti őrség és a pénzügyőrség nyújtott segítséget.

Az egyik csoporttal egy vajúdó nő is érkezett, akit a kikötőből azonnal a sziget kórházába szállítottak. Egy másik nő a tengeren átkelő csónakon hozta világra gyermekét, negyven ember között.

Az érkezettek mindannyian a tunéziai Szfaxból indultak: Mali, Guinea, Elefántcsontpart, Libéria, Gambia, Pakisztán, Afganisztán Kamerun és Szudán állampolgárai. Szerdán tizennégy csónakkal mintegy hatszázan érkeztek.