Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Fotó: ShutterStock (illusztráció)
Hirdetés

A holland szociáldemokrata politikus a Der Tagesspiegel című lapban közölt interjúban kifejtette, hogy „tragédiát” okozott volna, ha az EU-tagállamok nem a közös vakcinabeszerzést választják, mert ha egyedül a gazdasági erő határozza meg a hozzáférést, egyes országok nem jutnak hozzá a szérumhoz.

Mint mondta, „probléma lenne, és nem csak a szegényebb országoknak”, ha csak a leggazdagabb tagállamok engedhetnék meg maguknak a vakcinavásárlást. Ezt ismerték fel az „oltóanyag-szövetséget” megalakító EU-tagok, köztük Németország és Hollandia. Ezek az országok belátták, hogy jobb a közös, európai fellépés.

Hozzátette: „igaz, hogy követettek el hibákat az oltóanyag-beszerzésben, Brüsszelben és a tagállamokban is”, de a gazdagabb országok érdekeit is a közös beszerzés szolgálta.

„Nézzük meg, hogy hol tartunk április végén” – mondta a brüsszeli bizottság alelnöke arra a kérdésre, nem szegénységi bizonyítvány-e az EU-nak, hogy gyorsabb az oltási kampány a közösségből éppen kivált Nagy-Britanniában.

Korábban írtuk

Hozzátette, hogy a mérleget a világjárvány végén kell elkészíteni, mert „akkor láthatjuk majd, hogy miben tévedtünk és mit tettünk helyesen”, egyelőre pedig arra kell összpontosítani, hogy „egész Európa oltóanyaghoz jusson”.