Hirdetés

FRISSÍTÉS:
Negyvenháromra emelkedett a tengerből kiemelt holttestek száma a dél-olaszországi Calabria partjainál, ahol egy több mint száz fős csoportot szállító hajó szenvedett balesetet – közölte a legutolsó adatokat a parti őrség vasárnap.

A viharos időben bajba jutott hajónak a kikötőkaptányság és a pénzügyőrség sietett a segítségére. Ötven személyt sikerült partra menteni. Helyszínen van a csendőrség, tűzoltóság és a vöröskereszt is.

A halottak száma az utóbbi órákban folyamatosan emelkedett: a hatóságok közlése szerint több mint harminc holttestet találtak meg, közöttük kisgyerekeket is.

A Törökországból indult hajó az olaszországi partok előtt néhány méterre a parti sziklákhoz sodródott és azokhoz csapódott. Más hatósági beszámolók szerint a hajót a viharos hullámok törték darabokra. A baleset a calabriai Steccato di Cutro magasságában történt.

A túlélők beszámolói szerint közel száznyolcvanan utaztak a hajón, akik Irakból és Pakisztánból érkeztek.

Korábban írtuk