Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

Thomas Starlinger védelmi miniszter kijelentette, hogy az osztrák lakosság teljes körű védelmét már nem garantálja az osztrák szövetségi hadsereg. A tárcavezető szerint nagy beruházást igényelne többek között a drónészlelés és a drónelháríás, néhány érzékelőn kívül ugyanis nem rendelkeznek nagyobb védelemmel.

A szakértői jelentés készítői pedig megfogalmazták a tíz legfontosabb intézkedést, amire szerintük haladéktalanul szükség van a „fenyegető csőd” elkerülése érdekében: ezek között szerepel a hadsereg költségvetésének a jelenlegiről hárommilliárd euróra, majd fokozatosan a GDP egy százalékára történő emelése; az elmaradt beruházások fokozatos pótlása; azonnali döntés a légtér megfigyeléséről; a haderő alkalmasságának helyreállítása; a sorkatonai szolgálat időtartamának hatról nyolc hónapra történő visszaállítása; valamint a hackertámadások és az új hibrid fenyegetettség elleni védelem.

Az előirányzatok között szerepel még, hogy az osztrák hadsereg – Ausztria biztonsági érdekeinek megfelelően – a jövőben vegyen részt nemzetközi béke-, illetve stabilizációs hadműveletekben; biztosítsák az Európai Uniós kötelezettségvállalások betartását; a személyi állomány létszámát növeljék 24 ezer főre, emellett biztosítsák a hadsereg működőképességét, és fejlesztésekre is szükség van az ország átfogó védelmének biztosítása érdekében.

A hosszú távi tervek szerint az osztrák hadsereg költségvetését 2030-ig több mint a duplájára kellene emelni; ami 5,62 milliárd eurónak felel meg. Emellett szükség volna egy több mint 16 milliárd eurós beruházásra is. Emellett személyi kérdéseket is meg kellene oldani; az Osztrák Biztonsági Stratégia 55 ezer katonával rendelkezik, míg a célok megvalósításához további 24 ezer képzett katonára és civil szolgálatosra lenne szükség.

Az Osztrák Néppárt (ÖVP) nyilatkozata szerint „nagyon komolyan” veszik a jelentést; szerintük a soron következő kormány feladata lesz a szövetségi hadsereg költségvetésének növelése.

Az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ), az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) és a NEOS – Az Új Ausztria és Liberális Fórum – gyors intézkedéseket sürget. A szociáldemokraták javaslata szerint a hadseregnek meg kell kapnia a szükséges forrásokat. Az FPÖ egy „hatékony terápia gyors megkezdését” szorgalmazza, míg a NEOS „a Néppárt több évtizedes elhibázott és populista politikájának szégyenfoltjáról” beszél.