Az új lengyel kormány kulturális és örökségvédelmi minisztere, Bartłomiej Sienkiewicz december közepén felmentette a lengyel köztévé (Telewizja Polska – TVP), a közszolgálati rádió (Polskie Radio – PR) és az állami hírügynökség (Polska Agencja Prasowa – PAP) vezetőit és felügyelőbizottságait. December 20-án a TVP újonnan létrehozott felügyelőbizottsága a köztévé élére nevezte ki Tomasz Sygutot, aki 2016 előtt is a lengyel balliberálisok fontos embere volt a köztelevíziónál. 

Hirdetés

Sygut életútját azért is érdemes röviden áttekinteni, hogy láthatóvá váljon: nem a propagandisták eltüntetéséről szól az, ami a lengyel köztelevízióban történik, éppen ellenkezőleg.

Az 1978-as születésű médiamunkásnak 2002 júliusa és 2006 áprilisa között számos cikke jelent meg a Przeglad néven futó baloldali hetilap hasábjain, mely lap tulajdonosa a Fundacja Oratio Recta kiadó. Az alapítvány elnöke egyben a Przeglad főszerkesztője is, Jerzy Domanski. Domanski a 80-as években a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának sajtóosztályát vezette, tehát egy kommunista állampárti propagandista volt.

Az ő kezei alatt indult a lengyel köztelevíziót Tuskék akaratának megfelelően elnöklő Sygut karrierje.

Korábban írtuk

Sygut később a Super Express néven ismert országos bulvárnapilapnál is dolgozott, melynek a ZPR Médiacsoport a tulajdonosa. A ZPR-nek van közös projektje a Soros György által 2019-ben megvásárolt Eurozet-csoporttal.

Sygut 2011 februárjától 2015 végéig a lengyel köztévénél tevékenykedett, ez idő alatt volt a TVP Polonia programtitkára, majd 2013-ban a TVP Info igazgatóhelyettese lett. 2015 augusztusában a lengyel Televíziós Hírügynökség (TAI) igazgatójává nevezték ki. Több más vezetővel, igazgatóval együtt 2016. január elsejével távozott a TVP-től, nem sokkal a konzervatív jobboldal választási győzelmét követően, méghozzá egy látványos és összehangolt felmondási akcióval.

Sygut a köztévétől való távozását követően korábban több mint két évig főszerkesztője volt a szintén a ZPR Médiacsoporthoz tartozó Nowa TV-nek, amely 2016 őszétől kezdett műsorokat sugározni. Sygut ekkoriban a 24 óra című híradó felelős szerkesztője is volt. 2018 végén aztán a 24 óra szinte teljes csapata távozott a Nowa TV csatornától, de a felelős szerkesztő természetesen puha talajon landolt.

2019-től Sygut a varsói és az agglomerációs buszjáratokat üzemeltető közlekedési vállalatnál dolgozott, melynek tulajdonosa a Rafał Trzaskowski által irányított varsói önkormányzat. A balliberális Trzaskowski régi Soros-szövetséges, többek között az OSF által pénzelt New Pact of Europe projekten, az ECFR nevű szervezeten és a Báthory Intézeten keresztül. Mindemellett Soros embere segítette a balliberális, Tusk-párti Trzaskowski kampányát a 2018-as helyhatósági választásokon is.

Ilyen előzményeket követően érkezett vissza Sygut a köztévébe 2023 végén. 

A teljes cikket IDE kattintva olvashatják el a Magyar Nemzet oldalán.