Fotó: Wikimedia Commons
Hirdetés

A rostocki székhelyű Aida Cruises üzemeltető cég közleménye szerint a fertőzötteknél enyhe tünetek jelentkeztek, de „a jelenlegi helyzetben az Aida Nova nem folytathatja a tervek szerint január 5-ig tartó útját a Kanári-szigetekre”.

A hajó több mint 1300 fős legénységével és csaknem háromezer utasával a fedélzetén három napja volt kénytelen a lisszaboni kikötőben várakozni.

A Lusa portugál hírügynökség Diogo Vieira Brancóra, a lisszaboni kikötő igazgatójára hivatkozva úgy tudja, a legénység ötvenkét tagjánál mutattak ki koronavírus-fertőzést. Őket helyi szállodákban helyezték karanténba.

Mivel nem sikerült a legénység kieső tagjait pótolni, a vállalat megkezdte az utasok hazaszállításának megszervezését. Branco szerint a 2844 turista között nem volt fertőzött. Ők hétfőn légi úton térhetnek vissza Németországba, Ausztriába, illetve Svájcba.

Korábban írtuk