Fotó: MTI/EPA/Kazah elnöki sajtószolgálat (szerk.)
Hirdetés

A tájékoztatás szerint Tokajev – 69,4 százalékos választói részvétel mellett – a voksok 81,31 százalékát szerezte meg.

Tokajev 2019 júniusában lett Kazahsztán elnöke, miután az országot csaknem 30 évig vezető Nurszultan Nazarbajev lemondott. Azon a szavazáson Tokajev a szavazatok 70,96 százalékával nyert.

Az elnök a mostani kampányban „új Kazahsztán” kiépítését hirdette meg, amelyben csökkennek a társadalmi egyenlőtlenségek.

Az idén júniusban népszavazáson alkotmányreformot fogadtak el, amelynek értelmében az államfő mandátuma az eddigi ötéves helyett hétéves lesz, ugyanakkor a megbízatás ezentúl nem újítható meg.

Korábban írtuk

Az elnökválasztás 2024-ben lett volna esedékes, de Tokajev a reformok és az állam szerkezetének megerősítésére hivatkozva előrehozta.