„Netanjahu nem pusztán háborús bűnösként, hanem a gázai mészárosként kerül majd bíróság elé, úgy, ahogy egykor Slobodan Milosevic szerb elnök” – szögezte le Erdogan az Iszlám Együttműködési Szervezet (OIC) isztambuli ülésén, hozzátéve: „Gáza palesztin föld és mindig a palesztinoké marad”.

Az államfő ugyanakkor megismételte bírálatát a nyugati országokkal szemben is, melyek szerinte „vakok és süketek” és „feltétel nélküli támogatást nyújtottak Izraelnek abban, hogy még több gyereket ölhessen meg”, valamint aláhúzta, hogy „nem szabad figyelmen kívül hagyni Izrael nukleáris fegyvereit sem”. Izrael hivatalosan sosem ismerte el, hogy rendelkezik atomfegyverrel.

Bírálta emellett az ENSZ-t is, azt vetve a világszervezet szemére, hogy elbukott és immár nem képes békét és reményt adni az embereknek.

Hirdetés

Ennek ellenére méltatta António Guterres ENSZ-főtitkár erőfeszítéseit, úgy vélte, hogy a főtitkár elképzeléseit a Biztonsági Tanács (BT) tagjai nem veszik figyelembe. Megismételte a BT reformjára vonatkozó terveit is, kiemelve, hogy a szervezet öt állandó tagja – az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, az Egyesült Királyság és Franciaország – „nem jelentik az egész világot”.

Erdogan a gázai háború októberi kitörése óta többször terrorista államnak nevezte Izraelt, mely szerinte háborús bűncselekményeket követ el a Gázai övezetben, és azt hangoztatta, hogy nem tartja terrorszervezetnek az övezetet irányító Hamászt.

Korábban írtuk