Fotó: ShutterStock.com/Mirelaro
Kolozsvár, 2020. május 28.
Hirdetés

A stratégiai kommunikációs törzs (GCS) jelentése szerint az utóbbi 24 órában 1112 új esetet vettek nyilvántartásba, és további 25 beteg vesztette életét. Ezzel 2126-ra emelkedett a járvány halálos áldozatainak száma, a járvány kezdete óta Romániában több mint 41 ezer koronavírus-fertőzöttet azonosítottak.

Az utóbbi 24 órában csaknem négyszeresére emelkedett a karanténban lévők száma: most már 2150 fertőzöttekkel kapcsolatba került, vagy járvány sújtotta országból érkezett ember várja otthoni vagy hatósági karanténban a betegség lappangási időszakának elteltét. Romániában több mint kéthetes joghézag után kedden lépett hatályba a karanténtörvény, amely jogalapot teremt a fertőzésgyanús emberek elszigetelésére.

A GCS csütörtökön először részletezte, hogy az utóbbi napon kiértékelt több mint 20 ezer teszt közül kevesebb mint 12 ezret végeztek az egészségügyi személyzet igénylése és több mint 8 ezret az érintettek saját kérésére. Ebből kiderült, hogy a vizsgálatok jelentős része nem a fertőzöttek újratesztelését, vagy a velük kapcsolatba került emberek ellenőrzését célozza, hanem a külföldi utazásuk miatt koronavírus-tesztet igénylő állampolgárok egészségi állapotát tükrözi.

A teszteredmények jelentős része tehát nem eleve fertőzésgyanús, hanem szinte véletlenszerűen kiválasztott emberektől származik, ami akár statisztikai mintavételének is beillik. Romániában sokan a tesztek növekvő számának tulajdonítják a fertőzések számának folyamatos emelkedését, de a június elején elért 2 százalékos mélypont óta a pozitív tesztek aránya is fokozatosan növekszik, és most már az 5 százalék számít átlagosnak.

Korábban írtuk