Azt állította, hogy az általa képviselt szervezet már a háború első napjaiban kinyilvánította szándékát, hogy szabadon engedi a „civil foglyait”, de időre van szüksége ahhoz, hogy megtaláljon mindenkit, aki október 7-én a Gázai övezetbe került.

Hirdetés

Az 1948-ban megszállt területekre, több száz polgár és különböző palesztin frakciók többtucatnyi harcosa lépett be, és az izraeli Gáza hadosztály elestét követően több tucat embert, többségükben civileket fogtak el. Időre van szükségünk, hogy megtaláljuk őket a Gázai övezetben, majd szabadon engedjük őket” – mondta.

Abu Hamid azt hangoztatta, hogy ehhez a feladathoz nyugodt feltételekre van szükség. „Az izraeli bombázások következtében eddig 50 fogoly vesztette életét” – tette hozzá. Közölte, hogy egy moszkvai látogatás során a Hamász küldöttsége ismertette az október 7-i támadás okait.

Az Oroszországi Föderáció a palesztin nép számára baráti ország, és kapcsolatot tart fenn a palesztin nép minden képviselőjével. Mindig készek vagyunk konzultálni vele különböző kérdésekben” – tette hozzá.

Korábban írtuk

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő csütörtöki sajtótájékoztatóján közölte, hogy Hamász-küldöttség tartózkodik Moszkvában. A TASZSZ hírügynökség a Hamász Telegram-csatornáján azt írta, hogy a Musza Abu Marzuk, a palesztin szervezet politikai bizottságának tagja által vezetett küldöttséget Mihail Bogdanov külügyminiszter-helyettes, az orosz elnök közel-keleti és afrikai különmegbízottja fogadta. Bogdanov korábban közölte, hogy Katarban megbeszélést folytatott a Hamász politikai vezetésével, és partnereivel megvitatta a palesztin mozgalom által fogva tartott túszok sorsát.

Izrael szerint méltatlan lépés a Hamász-küldöttség fogadása

A Kommerszant idézte az izraeli külügyminisztérium csütörtökön kiadott közleményét, amely „méltatlan lépésnek” nevezte, hogy az orosz hatóságok a Hamász-küldöttség fogadása mellett döntöttek, és felszólította Moszkvát, hogy „haladéktalanul utasítsa ki a terroristákat”.

A Hamász az Iszlám Államnál is rosszabb terrorszervezet. Izrael méltatlan lépésnek tartja a Hamász vezetőinek meghívását Moszkvába, ami hátszelet ad a terrornak, és legitimálja a terrorista atrocitásokat” – olvasható az állásfoglalásban, amely rámutatott, hogy a Hamász vezetése több mint 1400 izraeli haláláért és több mint 220 elrablásáért felelős.

A RIA Novosztyi hírügynökség csütörtök este, kairói keltezéssel, nyilatkozatot közölt Huszam Badrantól, a Hamász politikai irodájának tagjától, aki méltatta Oroszország nemzetközi szerepét, különösen azt, hogy az ENSZ BT-ben élt vétójogával az Izraelt fenntartás nélkül támogató amerikai állásponttal szemben.

Oroszország jelentősebb szerepet játszhat a Gázai övezetben élő népünk elleni agresszió megállításában és a nemzetközi nyomásgyakorlásban annak érdekében, hogy sürgős segélyt juttassanak el a Gázai övezetben élő népünknek” – mondta Huszam Badran.