A Szabad Választásokért és Demokráciáért Központ (CeSID) és az Ipsos közvélemény-kutató számítása szerint – amely saját adataik 70,6 százalékos feldolgozottságán alapul – az előrehozott parlamenti választáson a Szerb Haladó Párt a voksok 43,1 százalékát szerezte meg, ami 121 mandátumra lesz elegendő, az ellenzéki Együtt Szerbia Győzelméért koalícióra a szavazópolgárok 13,2 százaléka adta a voksát (36 mandátum), míg a Szerbiai Szocialista Párt a szavazatok 11,4 százalékát (32 mandátum) tudhatja magáénak. Ezen felmérés szerint a Vajdasági Magyar Szövetségnek hat mandátuma lehet a 250 tagú belgrádi parlamentben.

Hirdetés

Az elnökválasztáson a CeSID és az Ipsos szerint az első helyet Aleksandar Vucic szerezte meg 59,1 százalékkal, míg a második helyen az ellenzéki Zdravko Ponos végzett 17,5 százalékkal, ezek alapján úgy tűnik, nem lesz második forduló.

A szerbiai választási bizottság 21 órakor tartott sajtótájékoztatót, ám a testület nem közölt a részvételi arányra vonatkozó adatokat, csak annyit jelentett be, hogy lezárult a szavazás, és hétfőn 20 órakor közölnek előzetes eredményeket. A választási bizottság internetes oldalán követhető adatok alapján, 12,4 százalékos feldolgozottság mellett a Szerb Haladó Párt a voksok 50,6 szerezte meg, a második helyen Szerbiai Szocialista Párt végzett 13,1 százalékkal, a harmadik pedig az ellenzéki Együtt Szerbia Győzelméért koalíció lett 7,69 százalékkal. A választási bizottság adatai szerint 12,08 feldolgozottság mellett az elnökválasztást Aleksandar Vucic nyerte meg már az első fordulóban 69,01százalékkal.

Korábban írtuk