Fotó: ShutterStock.com/David Herraez Calzada
Hirdetés

A Svéd Egészségügyi Hivatal szombaton jelentette be: azonosították Södermanland megyében a koronavírus új változatát azután, hogy egy Nagy-Britanniából érkező utazó megbetegedett, és pozitív lett a vírustesztje.

Sara Byfors, a hivatal munkatársa sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az utazót – akinek a személyazonosságát nem hozták nyilvánosságra – Svédországba történt érkezése után elkülönítették, és eddig nem találtak újabb pozitív eseteket.

Az új változattól tartva Svédország decemberben beutazási korlátozásokat rendelt el a Nagy-Britanniából érkezők részére. Hasonló intézkedéseket hozott több más európai uniós tagállam és a világ több országa is.

A Madridi Autonóm Közösségben a brit variánst négy személynél azonosították, három másik személy pedig gyanús, az ő esetükben még folyik a vírus genomjának szekvenálása – közölte a régió Közegészségügyi Igazgatósága.

Korábban írtuk


Antonio Zapatero, a régió egészségügyminiszter-helyettese elmondta, hogy a négy ember Nagy-Britanniából tért vissza.

Az EFE hírügynökség jelentése szerint a madridi fertőzötteken kívül Franciaországban, Hollandiában és Dániában azonosították már a Nagy-Britanniában fertőző új variánst.

Matthews Hankock brit egészségügy-miniszter december 14-én jelentette be, hogy a brit tudósok felfedezték a SARS-CoV-2 nevű koronavírus mutánsát, amely gyorsan terjedni kezdett Délkelet-Angliában. Boris Johnson brit kormányfő közölte, hogy az elsődleges adatok szerint az új változat feltehetően 70 százalékkal fertőzőbb, de nincs bizonyíték arra, hogy magasabb lenne a halálozási aránya.