A közleményben az elnökség emlékeztetett: csütörtökön a román képviselőház, majd pénteken döntő házként a szenátus is nagy többséggel elutasította a Székelyföld területi autonómiájára és az erdélyi magyarság kulturális autonómiájára vonatkozó törvénytervezeteket. Mint írják, ez „megalázó gyorsasággal, a házszabály rendelkezéseinek többrendbeli megszegésével, szélsőségesen magyarellenes indulatok” közepette történt.

Hirdetés

Az EMSZ szerint „noha Románia folyamatosan igyekszik azt a látszatot kelteni a nemzetközi fórumokon, hogy úgynevezett ”mintaállamként„ példásan megoldotta a területén élő őshonos nemzeti közösségek helyzetét és jogaik széles körű biztosítását, a valóság azonban ezzel szöges ellentétben áll”. A román honatyák elutasító szavazataikkal, magyarellenes kirohanásaikkal is ezt bizonyították, hiszen még csak vitát sem hajlandók folytatni az önrendelkezésről – írják.

„A történtek ellenére továbbra is valljuk: autonómiatörekvésünk a Románia melletti lehető leghatározottabb lojalitás-nyilatkozat, az önrendelkezés pedig nem az ország egységét veszélyezteti, hanem régióink fejlődését, közösségeink megmaradását hivatott biztosítani”

– húzta alá az EMSZ elnöksége.

Emlékeztetett, hogy Románia – alkotmányának 6. cikkelyében – elismeri és garantálja a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogát etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásuk megőrzéséhez, kiteljesítéséhez és kifejezéséhez, és az erdélyi magyarok jogos önrendelkezési igénye ezzel összhangban kerül újra és újra megfogalmazásra. Hozzátette: a teljes körű autonómia megteremtését a békés együttélés, az ország stabilitása is megkívánja.

Korábban írtuk

A párt hangsúlyozta: az erdélyi magyarok önrendelkezésért folytatott küzdelme nem példa nélküli, Európa számos országában ismertek az adott régiókban gazdasági fellendülést, a többség és kisebbség közti rendezett viszonyokat, kulturális sokszínűséget eredményező autonómiaformák. Szerintük a román képviselők elutasító szavazataikkal ezekre is nemet mondanak, „biztos kézzel vezetve ki Romániát Európából”.

A közlemény a legszélesebb körű magyar-magyar együttműködést és a nemzetstratégiai jelentőségű célkitűzések melletti kiállást szorgalmazza, melyek közül az önrendelkezés kivívását nevezi a legfontosabbnak. Mint fogalmaz, „jelenünk problémáira egyetlen megoldás van: az autonómia”.

A Székelyföld autonómiastatútumát, a magyar nemzeti közösség kulturális autonómiastatútumát és a nemzeti közösségek kulturális autonómiáját szabályozó kerettörvényt december 20-án nyújtotta be a román képviselőházban Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) elnöke és Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Erő (MPE) ügyvivő elnöke, akik a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) listáján szereztek képviselői mandátumot.

A Székelyföldre vonatkozó autonómiatervezetet a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), a másik kettőt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) szakmai műhelyeiben dolgozták ki.