Fotó: ShutterStock.com/Photoroyalty
Hirdetés

Velük együtt az eddigi halálos áldozatok száma meghaladta a 28 ezret, és kórházba is rendkívül sokan kerültek.

Az utóbbi napokban rohamosan nőtt Ukrajnában a napi fertőzöttszám. Egy nappal korábban, péntekre is már csaknem 13 ezer új betegről adtak számot, míg csütörtökre mintegy kilencezer, azt megelőzően pedig még kevesebb mint 6400 volt a napi növekmény.

A szombaton közölt adatok alapján az elmúlt napban 13 276 új esettel 1 451 744-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig 243-mal 28 158-ra. Eddig 1 219 773-an gyógyultak meg, az aktív betegek száma viszont több mint nyolcezerrel 203 813-ra nőtt.

Kórházba az elmúlt napban megint kimagaslóan sok, 4897 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került, a megelőző két napban is számuk négyezer körüli volt, azelőtt viszont még napi kétezer alatt.

Korábban írtuk

A legtöbb új beteget, 1049-et az ország legfertőzöttebb területén, a fővárosban jegyezték fel. Kijevben a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma megközelítette a 146 ezret, az elhunytaké 24-gyel 2881-re nőtt.

Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter egy péntek esti tévéműsorban kijelentette, hogy Ukrajna „meglehetősen nehéz időszakba” lépett a koronavírus brit mutációjának megjelenése miatt, amely sokkal veszélyesebb az eredeti vírustörzsnél. Szavai szerint ez a mutáció fertőzőbb, több fiatal betegszik meg tőle, ráadásul megtámadja a központi idegrendszert, a májat és a veséket, azaz – mint fogalmazott – „teljesen más a klinikai kép”.

A tárcavezető emellett kérte a helyi vezetőket, ne várjanak arra, amíg a kormány hivatalosan a legsúlyosabb helyzetű, „vörös” kategóriába sorolja a régiójukat, hanem maguktól szigorítsanak a korlátozásokon. Emlékeztetett, hogy eddig három nyugati régió, Kárpátalja, Csernyivci és Ivano-Frankivszk kapott „vörös” besorolást, de ajánlja Lviv megyének is, hogy hasonló szigorításokat vezessen már most be.

A „vörös” besorolású megyékben súlyosan telítettek a kórházak. Sztepanov példaként hozta, hogy Ivano-Frankivszk megyében az orvosi oxigént biztosító berendezéssel felszerelt ágyak 68 százaléka foglalt. Szombaton orvosok és önkéntesek a dél-ukrajnai Odessza városából is arról számoltak be, hogy már nincs szabad hely a kórházak intenzív osztályain, és sürgették a korlátozások szigorítását.