A tüzet a létesítményben, amelyet a Kommerszant című lap hírportálja Dél-Oroszország legnagyobb finomítójának nevezett, mintegy másfél órás munkával eloltották. A hőcserélőben mintegy 50 négyzetméteren felcsapott lángoknak nem volt áldozatuk. A gyárat a keletkezett kár felméréséhez le kellett állítani.

A közösségi médiában felvétel jelent meg a drón becsapódásáról. A TASZSZ értesülése szerint a finomítót két – pilóta nélküli – repülőszerkezet közelítette meg, az egyikük a létesítménynek vágódott, a másik elrepült.

Vaszilij Golubev, Rosztov megye kormányzója, akit az Interfax hírügynökség idézett, ezzel szemben azt mondta, hogy a második drón valószínűleg nekiütközött a gyár villámhárítójának és a létesítmény területére zuhant. A helyszínen vizsgálat indult.

A RIA Novosztyi hírügynökség arra hívta fel a figyelmet, hogy az amerikai Worldview-1 kereskedelmi műhold három nappal a dróntámadás előtt felvételeket készített a finomítóról. Február 24., vagyis a Moszkva által „különleges hadműveletnek” nevezett háború kitörése óta a Worldview-1 és a Worldview-2 háromszor fotografálta a létesítmény környékét, a legutóbbi, június 19-i alkalmat megelőzően május 5-én és június 12-én is.

A hírügynökség megjegyezte, hogy néhány nappal a Kígyó-sziget visszafoglalására tett sikertelen ukrán kísérletet és a fekete-tengeri fúrótornyok elleni támadásokat megelőzően amerikai kereskedelmi műholdak jelentek meg a környéken. A RIA Novoszyi magyarázatért fordult a műholdakat üzemeltető amerikai Maxar Technologies vállalathoz, de nem kapott választ.

A novosahtyinszki Rosztov megye egyetlen olajfinomítója, amely fűtőolaj, hajó- és dízelüzemanyag, valamint benzin előállítására szakosodott. A létesítmény tíz kilométerre található a csak Moszkva által elismert „Luhanszki Népköztársaság” által ellenőrzött ukrán határtól.

Az ukrajnai orosz háború kezdete óta Oroszország határ menti régióit többször érte ukrán belövés. Áprilisban Brjanszk megyében tűz ütött ki egy olajraktárban. A hatóságok ennek okát nem közölték, de sajtójelentések szerint dróntámadást hajtottak végre. Voronyezs és Kurszk megyéből korábban drónok lelövéséről érkeztek jelentések.

Hirdetés
Korábban írtuk